Orbán: Magyarország nem szorul más pénzére

2017. november 09. 10:19

Magyarország a saját lábára állt, és Trump politikáját követi abban a tekintetben, hogy „Hungary first” – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Diaszpóra Tanács plenáris ülésén.

2017. november 09. 10:19

Magyarország a saját lábára állt, rendbe tette pénzügyeit, gazdaságát, nem szorul más pénzére – mondta Orbán Viktor kormányfő csütörtökön a Magyar Diaszpóra Tanács VII. plenáris ülésén, a budapesti Várkert Bazárban.

„Hungary first”

Az eredmények közül a miniszterelnök kiemelte, hogy ma már mintegy 4,4 millió magyar dolgozik, és mindegyikük fizet adót is. Beszélt a határvédelemről is, amelyről azt mondta: amikor Magyarország védi a határait és ragaszkodik szuverenitásához, akkor Európát és a nyugati kultúrát is védi. Összegzése szerint a gazdasági változások hatása nemcsak a statisztikákban, hanem a mindennapi élet világában is megjelent.

Donald Trump amerikai elnök „America first” jelszavára utalva Orbán Viktor úgy fogalmazott: Trump elnök politikáját követik abban a tekintetben, hogy „Hungary first”.

December 5 évfordulója

A miniszterelnök azt is elmondta, Magyarország arra törekszik, hogy „jó anyaország legyen, vagyis minden magyar otthona lehessen”. A kormányfő úgy fogalmazott: a diaszpóra a nemzeti büszkeségnek egyszerre forrása és erőtartaléka is.

Egyúttal megköszönte a diaszpórában élő magyaroknak az elmúlt években mutatott támogatást, azt, hogy a világ számos pontján segítik építeni a magyar közösséget.

Orbán Viktor beszédében reményét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy az egymilliomodik magyar „visszahonosított” állampolgár éppen december 5-én – a kettős állampolgárságról tartott 2004-es népszavazás évfordulóján – tehet majd esküt.

Önerőből oldanánk meg a népességfogyást

A kormányfő egyúttal kiemelte: a magyar társadalom családközpontú, s mégis hosszú ideje a demográfiai katasztrófa felé tartott. A népességfogyás katasztrofális helyzetéből – habár biztató jelek vannak – még nem húzta ki magát a magyar társadalom – állapította meg a miniszterelnök.

Rámutatott: a magyar kormány nem fogadja el azt az álláspontot, amely bevándorlókkal oldaná meg ezt a helyzetet. „Azt a célt tűztük ki, hogy 2030-ra saját erőből a termékenységi ráta a népességfenntartásához szükséges 2,1 százalékra növekedjen” – közölte Orbán. 

Nem támadnának, ha nem lennénk erősek?

Ezen felül a miniszterelnök kifejtette: a Magyarország elleni támadásokat tekinthetjük a tisztelet jeleként is, hiszen „csak azokat támadják, akik valami olyasmit képviselnek, ami észrevehető és amihez érdemes viszonyulni”.

Az új ukrán oktatási törvényre kitérve Orbán Viktor azt mondta, „szomorú történetről” van szó. A már elért kisebbségi jogokból nem lehet visszalépni – tette hozzá.

 

(Fotó és szöveg: MTI)

Összesen 245 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2017. november 10. 09:01
"Magyarország a saját lábára állt, és Trump politikáját követi abban a tekintetben, hogy „Hungary first"" A csüngőhasú politikája: Orbán first.
csuka
2017. november 10. 07:47
A Kedves maffiózó vajda és birkái más dimenzióba képzelik magukat. Az államadósság évente ~1000 milliárd Ft-al nő. Hozzájön az orosz hitel 3000 milliárd, aminek legalább kétszeresét kell visszafizetni. A deviza hitelesek kifosztva. A magánnyugdíj pénz ellopva, szintén ~3000 milliárd Ft. Az Eu-s támogatások rendre ellopva. Hazud(t)unk reggel, délben, este .... Csak a FIDESZDSZ hazaáruló, offshore, ügynök maffia !
tabakur
2017. november 09. 22:35
Hát én nem, tudom.27 éve szorultam bele a vállalkozásba. Tudom milyen mikor 5,8%-os növekedés volt meg azt is mikor 1,7%.-os visszaesés meg érzem az állítólagos 3,valahányszázalékos növekedést.Amit nem érzek. Így van ezzel a haverom is.Azt mondja: régen lekért egy kamiont meg a saját kocsijukat is egyszer legalább felszalajtották árúért hetente. Most kamionnyi árút havonta kér.Kocsijukra meg nincs szükség.
Mbear
2017. november 09. 21:29
"A hirdetés készült az EU támogatásával" Ejnye Csutfasz, nem meg ez neked.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!