Németországból eddig közel ezer dzsihadista utazott a Közel-Keletre

2017. október 22. 12:03

Sokkal több eljárást indít Németország terrorcselekmény gyanúja miatt, mint korábban. Ennek hátterében az áll, hogy több mint ezer dzsihadista utazott eddig az országból a Közel-Keletre.

2017. október 22. 12:03

Megsokszorozódott a terrorgyanú miatt indított eljárások száma Németországban, a szövetségi legfelsőbb ügyészség az idén már 900-nál is több eljárást indított, szemben a tavalyi 250-nel, ahogy a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap írta. Peter Frank szövetségi legfőbb ügyész szerint az új ügyek száma az év végére az ezret is elérheti. Az esetek számának meredek emelkedését mutatja, hogy 2013-ban még csak 68 eljárást indított terrorgyanú miatt szövetségi legfőbb ügyészség. 

A növekedés túlterheli a terrorista szervezetek, tagjaik és támogatóik elleni eljárások irányításáért felelős hatóságot, ezért az idén nagyjából 300 ügyet átadtak a tartományi ügyészségeknek, hogy a legfontosabb esetekre összpontosíthassák erőiket.

Az idei esetek túlnyomó többsége, több mint 800 eljárás az iszlamista terrorizmussal kapcsolatos. Két fő típus van, az egyik a terrorszervezetben viselt tagság vagy terrorszervezet támogatásának gyanúja miatt indított eljárások csoportja. Ez jellemzően az Iszlám Állam, az al-Kaida vagy a szomáliai al-Shabaab terrorista szervezet, illetve az afganisztáni tálibok kötelékében vagy környezetében, Németországon kívül végzett tevékenységre, vérengzésekre, háborús bűncselekményekre vonatkozik. A másik fő típus az állam elleni súlyos bűncselekmény (terrorcselekmény) előkészítésének gyanúja miatt indított eljárások csoportja.

A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) kimutatása szerint a szélsőséges iszlamizmus leginkább elterjedt németországi irányzata, a szalafizmus követőinek száma az idén elérte a 10 300-at. 

A hivatal terrorcselekmény elkövetésére hajlamos személyként tart számon 705 iszlamistát, őket fokozott megfigyelés alatt tartják. További nagyjából 1870 ember tartozik abba a körbe, amelyből újabb potenciális iszlamista terroristák vagy terrorcselekmények támogatói kerülhetnek ki. 

A BfV kimutatása szerint eddig nagyjából 950 szélsőséges iszlamista utazott Németországból Szíriába vagy Irakba, hogy csatlakozzon a dzsihadistákhoz. Nagyjából egyharmaduk már visszatért Németországba, legkevesebb 150-en pedig meghaltak.

Az egész csoportot együttvéve a nők arányát 20 százalék körülire teszik, a kiskorúak arányát pedig 5 százalékra. A kiskorúakkal kapcsolatban Hans-Georg Maassen, a BfV vezetője a napokban figyelmeztetett, hogy megjelenhet Németországban az iszlmaista dzsihadisták egy újabb típusa, a Közel-Keleten terroristának nevelt gyermekek csoportja, amelyből kifejlődhet az iszlamista terroristák új nemzedéke.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szancso
2017. október 23. 03:44
Ezt most a lakosság megnyugtatására írta a Die Welt? Nem mondhatnám, hogy megnyugodtam, főleg ha tudom, hogy pl. Nürnbergben "csak" megfigyelés alatt 500 szalafistát tartanak, de nem történik velük semmi. És mi van a moséukban feltüzelő beszédeket tartó imámokkal? Ez most megint porhintés, meg kell nyugtatni a polgárokat, el kell velük hitettni, hogy az állam védő keze jelen van.
balbako_
2017. október 22. 15:45
Az integrációi legnagyobb dicsőségére!
Antigoné
2017. október 22. 14:47
Wilkommentskultur. Ez a következmény.
Crüwel
2017. október 22. 13:02
A visszaterokkel nincs akkora baj mint az ismeretlenul erkezokkel. Ha van info konnyebb szemmel tartani es talan igy az eddig ismeretlenekhez is eljutnak a szolgalatok. Profin vegzik a munkat a nemet terrorelharitok talan elkerulhetok a komolyabb merenyletek,- bar ez mit sem er a videkre kiszort es ott eroszakoskodo migransok egy reszevel szemben , akik az igazi ellentetet es ellen erzest keltik a nemet atlagpolgarban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!