Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Felháborító és veszélyes a népszavazási kísérletek örökös visszaverése

2017. október 19. 08:12

Az ellenzék politikai mozgástere folyamatosan szűkül.

2017. október 19. 08:12
Magyari Péter
444

„Kezd egészen abszurd lenni, hogy mennyire nehéz egyáltalán egy kérdést áterőltetni a hatóságokon, miközben még szó sincs az aláírásgyűjtés megkezdéséről, pláne nem a népszavazás kiírásáról vagy megtartásáról.

A lényeg, hogy 2010 óta nem lehet ellenzékből népszavazást kezdeményezni Magyarországon és Budapesten. A korszakot megelőző mindkét ciklusban, 2004-ben és 2008-ban is lehetett.

Ahogy 2008-ban a »szociális népszavazás« fontos eszköze volt az akkori ellenzéknek (felrobbantotta az MSZP – SZDSZ koalíciót például), úgy a mostani ellenzék is szívesen használná politikai céljai eléréséhez referendumot. Azzal, hogy ezt sohasem tehetik meg, a hatalom súlyosan sérti a demokratikus normákat.

Nyilván a kormányoldal nem akarja, hogy az ellenzéki pártok egymással is versengve aláírásokat gyűjtsenek, ezzel felmérjék erejüket Budapesten, hiszen a 2018-as jelöltállításkor jól jöhetne nekik, ha látnák, hogy ki mennyit képes összeszedni. Ráadásul hetekig kampányolhatnának a témával az utcákon, és még talán sikeresek is lehettek volna, főleg ha a parlamenti választással egy időben tartották volna meg a referendumot. Ezek a lehetőségek zavarhatták leginkább a Fideszt és a főpolgármestert.

Az ellenzék politikai mozgástere folyamatosan szűkül. A kormánypártok nem engedik parlamenti vizsgálóbizottságok felállítását; miniszterek meg merik tenni, hogy nem mennek el a saját bizottsági meghallgatásukra; durván szűkítették a pártok plakátolási lehetőségeit; a kereskedelmi tévékből lényegében kitiltották a választási reklámokat; alig van már sajtótermék, ami helyt ad az ellenzéki véleményeknek.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 265 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
formaegy
2017. október 19. 15:17
"Az ellenzék politikai mozgástere folyamatosan szűkül." Akkor mentek vergődni amikor akartok! Nem elég M.o. területe? Mi lennék a legboldogabbak, ha kilőnének benneteket az űrbe, hogy jóóóóó naaaaagy mozgásteretek legyen! Csak úgy halkan. Minden hétre lenne egy szavazás - sőt több is - amennyit már akartatok. Most nem a lélegeztető gép a fontos? Még, hogy kevés a mozgásteretek. Minden áldott nap a pofátokkal van tele a média. Arra nem gondoltok, hogy az embereknek már a puszta jelenlétetektől kifordul a gyomra? Vergődjetek. Ennyihez értettek. Szánalmas hazug banda.
edvind johnsson2.0
2017. október 19. 14:41
Na, nincs több űberokos, aki hozzá tudna szólni a mobilgáthoz?
zakar zoltán béla
2017. október 19. 13:48
Hess te beste, itt az este.Megesznek a dinivérek, ha minden pízed innen kíred!
nyugalom
2017. október 19. 13:31
Nem a mozgaster kicsi, hanem a mondanivalojuk nulla! Ajvekolassal, ocsarlassal mit lehet kezdeni? Ha nincs epkezlab program, valos alternativa, na akkor van a kopkodes, sivalkodas.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!