Trócsányi: A kormány módosítja a Lex CEU-t

2017. október 13. 12:59

Trócsányi László igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a kormány a Lex CEU-ban megjelölt határidő módosítására adott be törvényjavaslatot.

2017. október 13. 12:59

Trócsányi László igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a kormány nevében benyújtotta a külföldi felsőoktatási intézmények magyarországi működési feltételeire vonatkozó határidők egy évvel történő meghosszabbítását célzó törvényjavaslatot. 

Ha az országgyűlés elfogadja a javaslatot, 2018- január 1-je helyett 2019- január 1-ig kell megfelelni a CEU-törvényben előírt feltételeknek. Trócsányi hangsúlyozta, a kormány álláspontja szerint a törvénymódosítás a jelenlegi formájában is mindenki számára teljesíthető feltételeket szabott meg. „Az egyre fokozódóbb külföldi – minden jogi érvet nélkülöző – nyomásgyakorlás ellenére a kormány toábbra is kitart azon meggyőződése mellett, hogy a magyar jogszabályok mindenkire nézve kötelezőek, még az amerikai Central European Universityre is” – nyomatékosította a miniszter, majd kifejtette: a kormány a Magyar Rektori Konferencia javaslata alapján döntött a határidő módosításáról, és reméli, hogy a mostani törvényjaaslattal meghatározott új határidőhöz már az összes érintett igazodni tud.

Összesen 126 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2017. október 14. 12:01
"helyett 2019- január 1-ig kell megfelelni a CEU-törvényben előírt feltételeknek. " Mi a tököm az a "CEU-törvény"???? Miért kell a mocskos, minket legyilkolászókkal elárasztani vágyó libsibolsevikok markentingfaszságát istmételgetni?????
kelekazi
2017. október 13. 18:04
next még él 1 ! Szerintem te már áttétes vagy. Sajnállak. Kezeltesd magad, talán van még remény.
csuka
2017. október 13. 16:52
"Ez a szabadságharc is véget ért: kedvezményt ad a kormány a CEU-nak, hogy maradhasson a zsidó agymosoda" https://kuruc.info/r/2/178266/
korona
2017. október 13. 16:23
A CEU egyike a sok zsidó egyetemnek. Mint írtam: a zsidók győztek. Mert az egész világot beszőtt hálózatuk van. A főpók a Rotschild, mint főbírája a Nagy Szanhedrinnek. Aki a leggazdagabb, az a fő főnök. Nem kell, hogy egy zsidó egyetemnek zsidó hallgatói legyenek, elég, ha az illető egyetem zsidóbérenceket, zsdócsahosokat képez, mindenféle lehetetlen "tudományosság" által. Ez a CEU kimondottan gójimok részére alapíttatott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!