Szabó Ferenc atya, mely más bűnöket engedélyezi még az Amoris?

2017. október 13. 15:58

A házasságtörésről ezek szerint az atya nem tudja valamiért megállapítani, hogy bűn-e mindig.

2017. október 13. 15:58
Szerdahelyi Miklós
Katolikus Válasz

„Tegyük félre a teológiai nézeteltéréseinket, hogy a »legalista kazuisztikának« megvan a jogos szerepe a katolikus erkölcstanban, és hogy a »megkülönböztetés« nem jelenthet soha felhatalmazást a rosszra. Merengjünk el egyszerűen azon, hogy mit jelent a jezsuita szerzetes álláspontja józan paraszti ésszel végiggondolva az emberségünkre és az emberi kapcsolatainkra.

A házasságtörésről, amiről konkrétan vitáztunk, ezek szerint az atya nem tudja valamiért megállapítani, hogy bűn-e mindig – ezt is tegyük félre. De azért csak van olyan dolog, amiről Szabó Ferenc SJ. is azt gondolja, hogy sohasem szabad! Lehet keresztény fogalmakkal takarózni, hogy »irgalom« és »megkülönböztetés«, de ennek az abszolút rosszat nem ismerő filozófiának a neve relativizmus, vagy szituációs etika, vagy konzekvencionalizmus – ahogy tetszik –, melyeket egytől-egyig elítéli az Egyház. 

A kérdéseim nem abszurdak, hanem a logikus következtetések azok. Ami pedig a lelkiismeret autentikus szerepét illeti a katolikus hagyományban, álljon itt a Szabó atya által hivatkozott részlet a II. Vatikáni Zsinatból, amely nem meglepő módon nem az ő álláspontját támasztja alá. Figyeljük meg, hogy a lelkiismeret nem »dönt«, hanem felfedez, és a lelkiismeret minél helyesebb, az ember annál inkább törekszik az objektív normákhoz alkalmazkodni, nem  pedig »megkülönböztetés«  által nem tartani »kötelezőnek magára az objektív törvényt«.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Öreg
2017. október 13. 19:43
A felszabadítás teológiája az államok biztonságát tette tönkre sok országban! Ha Ferenc ezzel szimpatizált, bűnös benne!
krakken96
2017. október 13. 16:54
az Amoris nem engedélyez SEMMIT. a törvényeknek nincs köze a valláshoz márpedig szociológiai értelemben az a morális amit a politikai közösségek elfogadnak. a liberalizmusnak az a lényege,hogy nincs egyetlen kizárólagos elv sem illetve,hogy kölcsönösen semlegesítik egymást.
gabor7th
2017. október 13. 16:45
Jaj már... túlságosan oda vannak egyesek, hogy ez vagy az a pap mond valamit; talán nincs elég figyelmeztetés a Bibliában, hogy lesznek ilyen emberek, akik úgy tűnik, hogy a keresztények csapatában játszanak, közbe az ellenséggel vannak?
NemSzűrt
2017. október 13. 16:43
Valahogy mindig a jezsuitákkal van a gond.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!