Orbán: Schengent meg kell védeni

2017. október 13. 15:10

Orbán Viktor miniszterelnök a schengeni megállapodás megvédésére, betartására szólította fel az Európai Unió intézményeit.

2017. október 13. 15:10

A schengeni megállapodás megvédésére, betartására szólította fel az Európai Unió intézményeit Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a pozsonyi várban, ahol uniós találkozót tartottak az élelmiszerek kettős termékminősége gyakorlatának megszüntetéséért a visegrádi négyek (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) kormányfői, illetve az összes EU-s tagország képviselői és uniós szakpolitikusok részvételével.

Az Egyenlő minőségű termékeket mindenkinek című rendezvényen, a tanácskozás után a magyar kormányfő úgy fogalmazott, a magyar álláspont az EU jövőjéről – ami egybeesik a visegrádi állásponttal – abban összegezhető, hogy ha előre akarunk haladni, akkor ne kezdjük azzal, hogy visszalépünk. Ezzel szemben ma több területen visszalépés tapasztalható a már elért eredményektől, aminek a legnyilvánvalóbb példája éppen a schengeni övezet sorsa – hangoztatta.

Néhány éve Európa úgy nézett ki, hogy a külső határok zárva voltak, a belsők nyitva, ezzel szemben ma a külső határok vannak nyitva és a belsők zárva – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök, megjegyezve: annak ellenére így van, hogy egy éve éppen itt, Pozsonyban rögzítették, hogy a kormányfők egyik legfontosabb teendője visszatérni Schengenhez. Orbán Viktor hozzátette, az európai intézményeknek be kell tartaniuk az európai jogrendet, vissza kell térni a schengeni megállapodáshoz.

Határozottan azt kell mondania, hogy az EU intézményei kudarcot vallottak: sem a bizottság, sem a tanács, sem a parlament nem védte meg a schengeni szerződést. „Ezért vagyunk ma ott, ahol vagyunk” – fűzte hozzá. Közölte: meggyőződése, hogy ezt a gyakorlatot nem lehet és nem is szabad folytatni.

Emlékeztetett arra, hogy a visegrádi négyek két olyan dokumentumot is kibocsátottak már, amelyben rögzítették az Európa jövőjéről alkotott véleményüket. Arra is felhívta a figyelmet, hogy januárban Budapesten tartanak egy nagy konferenciát Európa jövőjéről és az arról szóló viták állásáról. Kitért arra: személyes véleménye szerint nincs olyan, hogy európai nép. Magyarok, szlovákok, csehek, lengyelek, németek vannak, és még jó néhány más nép – sorolta. „Ha meg akarjuk erősíteni az Európa iránti bizalmat, Európa legitimitását, akkor a tagállamokat kell megerősíteni” – mondta. Az Európai Bizottság a szerződések őre, ne a tagállamok csendőre legyen – jelentette ki.

Orbán Viktor elmondta: az európai intézményektől azt várják, hogy megvédjék az unió már meglévő eredményeit. Ez különösen igaz a bizottságra: az a szerződések őre, ne pedig a tagállamok csendőre legyen – nyomatékosította. A kormányfő hozzátette: a bizottság ma a tagállamok csendőre, és közben nem őrzi a már elért közös eredményeket. Ezen változtatni kell – szögezte le Orbán Viktor.

A miniszterelnök a „Soros-tervről” szóló nemzeti konzultációra vonatkozó kérdésre azt mondta, hogy a tárgyaláson a migráció is szóba került, mert arról mindig beszélnek. Az élelmiszer-minőségről szólva, kérdésre felelve úgy fogalmazott: „az a tény, hogy néhány multinacionális cég szemetet akar velünk megetetn”, nemcsak elfogadhatatlan, hanem a belső piac szabályainak megsértése is. A belső piac megvédése a bizottság kötelezettsége – szögezte le, hozzáfűzve: ha az intézmény nem tesz így, akkor nemzeti alapon kell majd megvédeni a belső piacot.

Ez azt jelenti, hogy várunk még egy kicsit, és ha a bizottság nem indít saját jogalkotási kezdeményezést, akkor nemzeti alapon magyar jogszabályt fogok majd kezdeményezni” – mondta a magyar kormányfő. A találkozóra Orbán Viktor magyar, Bohuslav Sobotka cseh, Beata Szydlo lengyel és Robert Fico szlovák miniszterelnök mellett a többi uniós tagállam kormányszintű képviseletét, Vera Jourová cseh politikust, az Európai Bizottság fogyasztóvédelemért is felelős biztosát, az Európai Parlament mezőgazdaságért és belső piacért felelős képviselőit, valamint néhány fogyasztóvédelmi egyesület képviselőjét is meghívták.

Egy előzetes közleményben azt írták, a rendezvényen lehetőség nyílik megoldásokat keresve megvitatni azt a gyakorlatot, hogy két csoportra osztják a fogyasztókat. Fontos, hogy megtegyék a szükséges lépéseket a probléma megoldására – fűzték hozzá. A kettős élelmiszer-minőségre – egyes multinacionális vállalatok ugyanazon márkanév alatt alacsonyabb minőségű termékeket értékesítenek a közép- és kelet-európai piacokon, mint Nyugat-Európában – az év elején hívták fel a figyelmet a visegrádi négyek kormányfői, akik csalásnak, veszélyes politikai üzenetnek nyilvánították a gyakorlatot, és a helyzet sürgős kivizsgálására szólították fel az EU illetékes szerveit.

A magyarok mellett a csehek, a szlovákok, a szlovének, a horvátok, a románok, a bolgárok és a görögök szerint is elfogadhatatlan, hogy csaknem százmillió európai állampolgár juthat silányabb termékekhez, mert a nagy gyártók kettős mércét alkalmaznak.

(MTI)

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. október 14. 06:46
Ugy latszik, a mandin atvette az iranyitast a kampanystab. Mar csak az mti irogat ide. Nehogy kritika jelenjen itt meg..
noMores
2017. október 14. 06:45
A schengen europai ertek? Csak hogy tudjam. Mert egyeb dolgokat - szolidaritas, szolasszabadsag, velemenyszabadsag - pont telibeszar ez a takonygerincu batkamano.
Kup Lung
2017. október 13. 21:32
Jogos . A legnagyobb EU vívmány a schengeni övezet egy normál EU polgárnak hogy belső határellenőrzés nélkül jöhet-mehet. ---- Erre fel németek,osztrákok, dánok ,franciák felrúgják és a belső határokat kezdik védeni . Még most sem egy erős külső határvédelmet támogatnak (az osztrákokon kívül) hanem egy migri összegyűjtő gyakorlat van jelenleg a két gyenge ponton : a görögöknél és az olaszoknál. --- Arról nem is beszélve hogy minket is csesztetnek . Éppen a határzónánk az egyik pont ami miatt a 7.cikkelyt meg akarják indítani . Nagyon kétszínű a politikájuk .
Akitlosz
2017. október 13. 17:21
"Orbán Viktor miniszterelnök a schengeni megállapodás megvédésére, betartására szólította fel az Európai Unió intézményeit. " Akkor ő maga miért nem tartotta be 2010.-2015. között?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!