Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Azbej: Helyes a magyar kormány politikája az üldözött keresztények vezetői szerint

2017. október 13. 16:43

A közel-keleti keresztény egyházi vezetők megerősítették, hogy helyes a magyar kormány politikája, amely az otthonaikból elüldözött keresztények hazatérését támogatja – mondta az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár.

2017. október 13. 16:43

A keresztényüldözésről tartott háromnapos nemzetközi konferencián részt vevő közel-keleti keresztény egyházi vezetők megerősítették, hogy helyes a magyar kormány politikája, amely az otthonaikból elüldözött keresztények hazatérését támogatja – mondta az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár. 

Azbej Tristan a pénteken zárult budapesti konferencia után azt mondta: a tanácskozás elsődleges célja az volt, hogy az üldözött keresztény közösségek vezetőitől, első kézből értesülhessünk e közösségek helyzetéről, az őket fenyegető veszélyekről és a segítségnyújtás lehetőségeiről. Hangsúlyozta: a beszámolókból az derült ki, hogy a keresztény közösségek „kiemelkedő igénye”, hogy nemzetközi támogatással visszatérhessenek otthonaikba, és továbbra is ott élhessenek, ahol közösségeik kétezer éve élnek. Hozzátette: a konferencia több mint 300 résztvevőjének körülbelül a fele külföldi volt, ők 32 országból érkeztek, az egyházi vezetők tíz különböző keresztény felekezetet képviseltek. 

Beszámolóikra „jól rezonált” a magyar állami vezetők, köztük Orbán Viktor miniszterelnök beszédében is kifejtett, többször hangoztatott álláspontja, mely szerint nem a bajt kell Európába hozni, nem az elüldözötteket vagy a migránsokat kell Európába engedni, hanem a segítséget kell oda vinni, ahol szükség van rá. Azbej Tristan szólt arról is, hogy hiányolták a konferenciáról más országok kormányzati szereplőit, beszédesnek nevezve távolmaradásukat. 

Felidézte: a magyar kormány egy évvel ezelőtt azért hozta létre az Üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárságot, hogy minél több ország, nemzetközi szervezet figyelmét felhívják a közel-keleti keresztények helyzetére, és rábírják őket, hogy kövessék a magyar példát. „Sajnos az üldözött keresztény közösségek segélykiáltása és a melléjük álló magyar kormány támogató szava mindezidáig süket fülekre talált a nyugati világban” – fogalmazott. Azbej Tristan elmondta, a konferencia résztvevői megpróbálják bővíteni azoknak a körét, akik kiállnak az üldözött keresztények mellett, és igyekeznek majd ösztönözni a kormányzati és az egyébként szép számmal működő jószolgálati szervezetek együttműködését. 

Közösen fogjuk ledönteni a hallgatás falát, amely a keresztényüldözés jelenségét övezi” – mondta, hozzátéve: a magyar kormány és a külföldi jószolgálati és egyházi szervezetek közös álláspontja szerint a keresztényüldözés elhallgatása Nyugaton nem spontán, hanem tudatos. A probléma tabu, mert „nem fér bele abba a nyugati liberális narratívába, amely szerint a kereszténység agresszív, diszkriminatív vallás, és amely  egyértelműen más, a létükben fenyegetett keresztényeknél sokkal kisebb joghátrányt szenvedő kisebbségi csoportok támogatását helyezi előtérbe” – fogalmazott. A helyettes államtitkár elmondta, hogy a konferencia résztvevői minderről egy közös nyilatkozatot is megfogalmaztak, amit hamarosan nyilvánosságra fognak hozni.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2017. október 13. 18:48
Az egyik rádióban elkaptam egy szakértő nyilatkozatát. Szerinte legrosszabb helyzetben a líbiai táborokban levő keresztény menekültek vannak. Törökországgal, Egyiptommal, Libanonnal etc. szemben ugyanis az itteni táborok nincsenek állami ellenőrzés alatt (nincs állam...), hadurak, embercsempészek irányítják ezeket a területeket és a keresztényeket egyértelműen hátrányosan és durván megkülönböztetik. Kár volt Kadhafit megöletni, most nincsen nagyon más út, mint egy fegyveres ENSZ gyámság...
madarasi.abel
2017. október 13. 18:21
Na, akkor mikor indulnak haza tőlünk az egyiptomi koptok, mind az ezeren. Szép vonulást rendezhetnének a láthatatlan szellem.keresztények :)
Lotti
2017. október 13. 17:02
Igazat beszél, a keresztényüldözés tabu. "nem fér bele a liberális nyugati narratívába..." És kik alkották meg ezt a narratívát ?
csuka
2017. október 13. 16:51
"Ez a szabadságharc is véget ért: kedvezményt ad a kormány a CEU-nak, hogy maradhasson a zsidó agymosoda" https://kuruc.info/r/2/178266/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!