Orbán: Nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget odavinni, ahol szükség van rá

2017. október 12. 10:45

A magyar szolidaritásról és a Magyarország által a keresztény közösségeknek nyújtott támogatásról beszélt Orbán Viktor egy keresztényüldözésről tartott nemzetközi konferencián.

2017. október 12. 10:45

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Európa olyan bevándorláspolitikát erőltet, amely beengedi a veszélyes szélsőségeseket az unióba, Magyarország azonban azt vallja: nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol arra szükség van. Közölte: Magyarország segíti az üldözött keresztények hazatérését.

„Mi, magyarok azt akarjuk, hogy a szír, az iraki és a nigériai keresztények minél előbb visszatérhessenek arra a földre, ahol őseik már több száz év óta laktak”; „ezt nevezzük magyar szolidaritásnak, (...) Hungary helps” – fogalmazott a miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Válaszok keresése egy hosszú ideje elhallgatott válságra című, a keresztényüldözésről tartott nemzetközi konferencián.

Azt mondta, Európa szellemi és politikai vezetőinek egy csoportja egy olyan kevert társadalmat akar létrehozni, amely néhány emberöltő alatt teljesen megváltoztatná a kontinens kulturális és etnikai arculatát, keresztény mivoltát, Magyarország viszont a fordítottját teszi annak, amit „Európa jelenleg művel”. 

Azt tesszük, amit a helyi keresztények vezetői szerint tennünk kell, ami az általuk vezetett közösségek számára ma a legfontosabb: segítséget nyújtunk a visszaköltözéshez – emelte ki Orbán Viktor, aki szerint a segítség legjobb módja, hogy az erőforrásokat az üldözött keresztények egyházaihoz juttatják el.

(MTI)

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2017. október 12. 21:12
Jól mondod Viktor! Kemény férfinak nagy kolbásza van ....
madarasi.abel
2017. október 12. 15:43
Még mindig nem árulta el senki, hogy kik vesznek részt ezen a konzultáción. csak nem ez is egy ál-konzultáció? :)
választópolgár
2017. október 12. 13:51
"Orbán: Nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget odavinni, ahol szükség van rá" Folytatnám a gondolatmenetet: Miért is kéne a ~15 milliós parányi kisebbségben levő magyarságnak segíteni a több száz év alatt önellátó önfenntartó társadalmat, civilizációt létrehozni és fenntartani képtelen, valamint élőhelyét lelakó és számarányukat tekintve milliárdos túlszaporodott arabokat, afrikaiakat és pirézeket? Ezen népek mikor is voltak szolidárisak segítőkészek a magyarsággal szemben bármikor is a történelem során? Várom az érveket és válaszokat.
dakotasámán
2017. október 12. 13:14
"Magyarország azonban azt vallja: nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol arra szükség van." ez kivételesen ésszerű szemlélet. na végre viktor, hogy 1 dologban magadévá tetted az álláspontom.:) csak szólok, még van pár dolog, amiben nem értünk egyet és nincs igazad. mutasd meg, mennyire vagy fejlődő képes.:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!