Az öltöző magánya

2017. október 12. 07:20

A válogatott az ország kirakatcsapata, amely a szurkolót a felhők közé repíti, ha nyer, és kétségbeesésbe taszítja, ha kikap.

2017. október 12. 07:20
Gabay Balázs
Magyar Nemzet

„Magyarázat sem szükséges ahhoz, hogy a történteket látva érthetővé váljon, micsoda pálfordulás állt be a nemzeti csapat megítélésében az elmúlt két évben. Akik a Feröer elleni 1-0-s »siker« alatt kifütyülték a csapatot, Dárdai Pál nevét vagy épp Auf Wiedersehen!-t skandáltak Bernd Storck szövetségi kapitánynak, azok 2015 novemberében, a norvégok elleni Eb-pótselejtezőt követően még magasztalták. Akik most az öltözőbe parancsolták Dzsudzsákot, azok a tavaly nyári Eb-n ölelték, csókolták a lyoni Stade des Lumières arénában a kapu mögött. Azokat a magyar edzőket pedig, akik akkor félhalkan szalmaláng győzelmekről beszéltek, a pokolba kívánta minden magyar futballszerető.

Nekik lett igazuk, hiszen gyökeres változások nem indultak el a sportágban. Néhány év alatt több tíz milliárd forintnyi társasági adó vándorolt a klubok kasszájába, de ahelyett, hogy a tekintélyes summa a nemzetközi kupák főtáblájára repítette volna csapatainkat, vagy világverő akadémiák épültek volna belőle, a magyar focisták bérigényei emelkedtek tőle az egekbe. Hiába tagadják az illetékesek, a sportcélú taórendszer a hasznos költés mellett elképesztő mennyiségű pénzt csorgat el láthatatlan csatornákba. A józan gondolkodású, akár sportrajongó embereknek eközben tele a hócipőjük a gombamód szaporodó tízezres stadionokkal, amelyeket majd százak fognak belakni.

Ugyanígy a Na ugyé!-kból sem kérnek – Orbán Viktor így véleményezte Facebook-oldalán, hogy a válogatott 2015-ben kijutott az Európa-bajnokságra –, ugyanis egy nemzeti csapat nem (sport)politikai eszköz, miképp közpénzből űzött hobbiként sem tekinthet rá senki. A válogatott az ország kirakatcsapata, amely a szurkolót a felhők közé repíti, ha nyer, és kétségbeesésbe taszítja, ha kikap.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2017. október 12. 20:15
Összehasonlításhoz vegyünk egy példát. Egy olyat, amit nagyon nehéz megcsinálni, nagyon jó lenne, de sokáig tart, és most rossz. Mondjuk, az egészségügy. Nagyon szar. (Ezzel nem értek egyet, de példának megteszi.) Tehát akkor ne költsünk rá, mert szar. Nyilván pár év alatt nem lehet rendbe tenni, pedig már nagyon sok kórházat felújítottunk. De még mindig nem jó. Teljesen logikus: ha szar, akkor ne adjunk oda több pénzt, mert az elvesztegetett pénz lesz. Vegyünk el tőle mindent, majd úgy megjavul. Kb. ekkora baromság a focit szidni. A világ LEGNAGYOBB versenye ebben a játékban zajlik. Nagyon nagy erőfeszítés kell hozzá, hogy jó legyen. Én pl. szeretném, hogy jó legyen. Ez kell egy egészséges nemzettudathoz. Az erős országok ebben is jók: Hollandia, Németország stb. Nem lesz egyik napról a másikra jó. Én például utálok színházba járni. Szívesen megnézném, hogy van-e ilyen statisztika, hogy a piaci bevételek fölött mennyit költ az ország színházakra. Önkormányzatok, az állam stb. De az épületek építését, a fűtését, mindent bele kéne számolni. Vagy a múzeumokat. Pl. mennyire nyereséges a Holokauszt Múzeum? Nézi ezt valaki? Nyilván nem. Piaci alapon a színházak, a múzeumok stb. nem nyereségesek. Mégis költünk rájuk, MERT az nem lehet, hogy ne legyenek. Akkor a foci miért lenne kivétel? Ha egy országban veszteségesek a múzeumok, a színházak és a foci is, akkor a világ legnézettebb játékára miért ne legyen külső forrásbevonás?????? Mert Viktor is szereti, akkor ne adjunk rá pénzt. Kb. ennyi érv van mögötte. Ja meg még annyi, hogy ha véletlenül sikeres lenne a foci, akkor nem lehetne alázni annyira a magyarokat.
zakar zoltán béla
2017. október 12. 10:15
Retek "MN"
Graf
2017. október 12. 08:23
A magyar labdarúgás felemelését az MLSZ likvidálásával kell kezdeni mely egy haszontalan judeobolsevik kövület. Ezután lehet nekiállni a játékosok kiválasztásához kineveléséhez , mert jelenlegi játékos állomány egy növésben visszamaradt invalidus gyülekezet mely felháborítóan túlfizetett. Ezeknek fizetniök kellene ha füves pályán szeretnének játszani és meleg vizet szándékoznak használni.
OrangeOrder
2017. október 12. 08:05
Igazságtalan a felháborodás, pláne egy 3. hely után. A fejlődésért még sokat kell tennünk, de nem lehetetlen továbbra sem. Andorra viszont megbocsáthatatlan, ez is igaz. Feröer ellen győztünk, felesleges a hisztéria. Ezek ugyanazok a szurkolók, akik nem hajlandóak a vénaszkenner miatt kijárni a Fradi-meccsekre, primadonnák.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!