Hatszázmilliárddal többet költünk egészségügyre

2017. október 11. 20:16

A 2010-es adatokhoz képest a kormány hatszázmilliárd forinttal költ többet az egészségügyre, az orvoselvándorlás pedig csökken – nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára.

2017. október 11. 20:16

A kormány 2010-hez képest 600 milliárd forinttal többet költ egészségügyre, és csökkent a várólisták hossza – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének szerdai százhalombattai kerekasztal-beszélgetése előtti sajtótájékoztatón. 

Ónodi-Szűcs Zoltán kiemelte: az egészségügyben az elmúlt hét évben sok mindent sikerült megváltoztatni. Csökkent a várólistákon lévők száma, és néhány műtéti típusnál Magyarország a várólisták alapján Európában a második, illetve a harmadik helyen áll – közölte az államtitkár.

Kitért arra is, hogy az orvoselvándorlás az utóbbi négy évben már csökken. 

Kérdésre válaszolva Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta, amennyiben kormányon maradnak, megpróbálják az eddigi „mennyiségi betegellátás helyett a minőségit előtérbe helyezni”. Megjegyezte, a bérfejlesztések területén „jó úton haladnak”, amit tovább kell vinni. A szakdolgozókkal négy évre, az orvosokkal pedig két évre vannak megállapodásaik erről – tette hozzá. 

Elmondta azt is, hogy az egészségügyben a megelőzésre is nagy hangsúlyt kívánnak fektetni. Meg kell érteniük az embereknek, hogy az egészségükért nekik is felelősséget kell vállalniuk – jelezte. 

Szólt arról is, hogy jelenleg húsz szűrőbusz vár átadásra, mert szeretnék, hogy ne csak a városokban, hanem a falvakban is elérhetőek legyenek ezek a szolgáltatások.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Marula
2017. október 11. 20:57
Jó az irány, de ennek az EÜ-re szánt keretnek növekedni kell, az orvosokat pedig hazahozni.
Pinter68
2017. október 11. 20:54
Ja. És ha begyújtod a fingodat, el tudsz repülni a holdig!
3M..
2017. október 11. 20:29
Naponta két orvos és három ápoló hagyja el a szülőföldjét. Miért vágynak el ebből a gazdasági csodából, ahol dézsával öntik a pénzt az egészségügybe, állítólag? A betegek viszont azt állítják hogy moslékkal etetik őket, ahol a várólisták már a fél évet is túllépik és ez az általános. Vagy a betegek, vagy a kormány hazudik. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!