Bárki is nyer ma Berlinben, szemben áll majd a Fidesszel

2017. szeptember 24. 13:56

Győzzön bárki a mai választáson, Németország és Európa egy egészen másik világra ébred holnap reggel.

2017. szeptember 24. 13:56
Ujhelyi István
Ujhelyi István
MSZP-közlemény

„Bárki győzzön a mai választáson, a francia-német tengely mentén új sebességre kapcsolnak a nyugati mag-országok és (most úgy tűnik, az euró-zóna mentén) egy szorosabban együttműködő belső szövetséget hoznak létre; az orbáni politika vállalhatatlansága miatt Magyarország kihagyásával. Sőt, Merkel már azt is belengette, hogy ha Magyarország nem változtat az európai közösség írott és íratlan szabályaival szembemenő politikáján, annak a 2020 utáni források elosztásában is lehet következménye. Maga Lázár János is utalt arra, hogy a német-magyar viszony a jövőben viharosabbra fog fordulni az Unió jövőjét illető vita miatt, ami – ezt már én teszem hozzá – annak ismeretében meglehetősen kockázatos, hogy Magyarország legfontosabb gazdasági partnere épp a német állam. De, Orbánéknak semmi sem számít, ha saját magukról van szó. Nekik nem az ország az első, a kampányszlogenjükből is tudjuk: »csak a Fidesz!«

Győzzön tehát bárki a mai választáson, Németország és Európa egy egészen másik világra ébred holnap reggel. Így vagy úgy, de új korszak kezdődik. Csak az a kérdés, hogy mi fel akarunk-e ébredni az orbáni rémálomból és hagyjuk-e, hogy közpénz-túladagolástól megtébolyult szellemi erőszaktevők kivezessék hazánkat az európai polgári világból. Jövő áprilisban mi is dönthetünk és mi is kiállhatunk európai jövőnk mellett. 

A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százötvenkilencedik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pokerfacer
2017. szeptember 25. 19:07
Ez a rohadt állat örül , ha rossz az Országnak . KI kellene emelni az életéből , mint egy tumort . KInek kell Újhelyi ??
puszika
2017. szeptember 25. 16:33
Na,és most mi a helyzet Pistám? Juncker azonnali levelet ír Merkelnek a nagykoaláról kármentésként. Csapágyas lehet a Merkel-Macron tengely! Hangyamód megy a rohangálás az EU vezetésében! Mondani való????
makapaka2
2017. szeptember 25. 10:14
Ujhelyi, vajon elolvasod néha az emberek rólad alkotott véleményét? Vagy inkább csak egy dolog érdekel, hogy megkapd érdemtelenül a jó fizetést Brüsszelben?
1000bocs
2017. szeptember 25. 09:57
Ebből is milyen jó kommunista pártfunkci lett volna ha nem váltunk rendszert! Így inkább "demokrata" lett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!