Díszes polgárok

2017. szeptember 24. 12:24

Dicséretes, hogy az oroszok már nem a spájzban, hanem a Debreceni Egyetem aulájában vannak, sőt felléptek a katedrára is.

2017. szeptember 24. 12:24
Mátyás Győző
168 Óra

„Dicséretes, hogy az oroszok már nem a spájzban, hanem a Debreceni Egyetem aulájában vannak, sőt felléptek a katedrára is. Vlagyimir Putyin elnök akár oktathatna is, ez a lehetőség jár az univerzitás által adományozott cím mellé. »Miként hekkeljük meg az amerikai választásokat?«, vagy »Hogyan bomlasszuk az Európai Unió egységét?« – izgalmas kurzusok volnának. (...)

Nincs akadálya, hogy díszpolgári címet kapjon – amúgy a kollegialitás nagyobb dicsőségére – egy olyan rezsim első embere, amelyik nemrég tiltott be egy egyetemet. Egy olyan rezsimé, amelyik folyamatosan megsérti az emberi jogokat, semmibe veszi a szabadságot, a hatalom ellenzékét és az újságírókat üldözik és bebörtönzik, olykor meggyilkolják.

Persze a nemzetközi szégyent nyilván ellentételezik majd a Paks 2. kínálta lehetőségek. Például – mint az a Putyin kitüntetését indokló előterjesztésben áll –, hogy az egyetem feladata lehet majd »a hazánkba érkező orosz szakemberek gyermekeinek általános és középiskolai, valamint természetesen felsőfokú oktatását biztosító tanári, oktatói gárda képzése, továbbképzése«. Azért ez még egy tál lencsénél is kevesebbnek tűnik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. szeptember 24. 22:58
Tenyleg seggbuta ruszkimajmolo faszfej fideszes idiotanak kell lenni ahhoz, hogy valaki ennek a musornak tapsikolni tudjon. Nem lattam meg olyan embert, akit buszkeseggel toltott el, hogy egy orosz diktatort nalunk (megint) kituntetnek, lehet, hogy nem jarok eleget az ostoba, lecsuszott, tanulatlan prolik kozt. Csak a magyar lehet ennyire szanalmasan szervilis:(((
Mich
2017. szeptember 24. 19:02
A 168/B-s ügynök...
tango47
2017. szeptember 24. 17:16
Nem sok jelentőséget tulajdonítok egy díszdoktori, vagy díszpolgári címnek (láttuk az ezekben dúskáló Nicolae Ceaușescu és tudós nejének sorsát), de arra jók, hogy ezek a szélső-libbantak agyvérzést kapjanak tőle.
atila68
2017. szeptember 24. 16:11
Győző! Áruld már el nekem honnan ez a destruktív gyűlölet? Remélem otthon a gyerekeket azért nem vered.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!