Madridi hisztéria

„A bukaresti sajtóban egy román publicista épp a napokban írt arról egy, a logikával meglehetősen hadilábon álló »elemzést«, hogy a szintén függetlenségi népszavazásra készülő iraki kurdoknak jogukban áll az elszakadás, a katalánoknak azonban nem, annak ellenére, hogy ugyanolyan helyzetben vannak: saját állam nélküli nemzetekről van szó, amelyek szeretnének végre megszabadulni az idegen uralomtól. Pedig éppen román részről igencsak visszás ez a hozzáállás. Hiszen épp azt az önrendelkezési jogot tagadja, amelyre annak apropóján szoktak hivatkozni, hogy 1918-ban az erdélyi románok egy csoportja kimondta: azt szeretné, ha Erdély elszakadna Magyarországtól, és Romániához csatlakozna.

Márpedig a véleménynyilvánítás legdemokratikusabb formája, a népszavazás útján kinyilvánított önrendelkezés mégiscsak erősebb legitimációs alap, mint egy nagygyűlés és az abban az illető régióban élő többi nemzet megkérdezése nélkül kinyilvánított elszakadási szándék. Az 1918-as nagygyűlés centenáriumának küszöbén nem ártana ezen elgondolkodniuk a spanyol állam egysége bősz román védelmezőinek sem.

De vissza Madridhoz: nem nehéz megjósolni, hogy a diktatórikus fellépés, a katalán kormány tagjainak és több száz katalán polgármesternek a hatósági zaklatása a lehető legkontraproduktívabb lesz. Az ugyanis minden bizonnyal még azon katalánokban is fölkelti a spanyol központi kormánnyal szembeni ellenszenvet, akik amúgy nem függetlenségpártiak.”