Alinda színháza

2017. szeptember 21. 12:01

Egészen döbbenetes interjút adott Lukáts Andor a pontosan 180 fokos Hír tévén felületet kapó Veiszer Alindának.

2017. szeptember 21. 12:01
Apáti Bence
888

„Egészen döbbenetes interjút adott Lukáts Andor a pontosan 180 fokos Hír tévén felületet kapó Veiszer Alindának.
Lukáts mostanában szerényen, halkan, modorosan artikulálva, és félig lehunyt szemmel mesél a televíziók reggeli műsorában arról, milyen fantasztikus pályát tudhat maga mögött. Hiszen volt ő vezető színész/rendező, és színházigazgató is. Valamint kapott egy Kossuth-díjat is. 
Egészen pontosan 2006-ban. 
Erre a dátumra később még visszatérünk. 

No és mellesleg arról is mesélt — amennyiben az önfényezés nem veszi el a promocióra szánt kevéske de annál értékesebb (értsd: drágább) időt —, hogy színiakadémiát alapít Jordán Tamással. A szakma két nagy öregje egymást hájpolva haknizza végig a televíziókat.
A riporterek pedig ájultan hallgatják és csodálják a két Legendát. 
A legendák ezt szelíden tűrik. 
Néha leereszkedően és nem túl meggyőzően — az illendőség kedvéért — tiltakoznak picit, na de teljesen komolyan vehetetlen a legendává nemesítésük ellen tett hiábavaló látszatküzdelmük. 
Tudják. 
Hiszik. 
Ők legendák. 
Mamutok. 
A szakma megkérdőjelezhetetlen papjai. 
Csak most épp úgy adódott, hogy nincsen templomuk. 
Úgyhogy neki is álltak egy sajátért lobbizni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 112 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. október 01. 16:39
Kisajátították a kultúrát az övék. Legalábbis úgy hiszik még most is. Ők nem adtak Kossuth díjat Latinovitsnak, mert nem áll be a rendszerbe. (Kapott viszont más érdemtelenül és dögivel). Ez a módszerük ketten mindig dicsérnek egy harmadikat aki aztán visszadicsér így lesznek a titánok, a pótolhatatlanok.
Harangláb
2017. szeptember 24. 19:34
Tök jó!...Érdemes az eredeti cikket elolvasni!!!
Rugo
2017. szeptember 22. 10:19
"nincsen templomuk" *** mármint zsinagógájuk amit természetesen a hálás magyar nép adóforintjaiból lenne illendő felépíteni egyébként ez a Lukács Andor pont úgy néz ki, mint György Péter esztéta ráadásul, ha beütöd a google-be, hogy esztéta feljön egy csomó györgypéter:)
makapaka2
2017. szeptember 22. 08:20
Jól látod a helyzetet Bence.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!