Lúzerek és a folyamatosan megemelt terrorveszély

2017. szeptember 16. 18:16

Az Európát egyre jobban fenyegető terrorcselekmények megelőzése egyetlen módon lehetséges.

2017. szeptember 16. 18:16
Mernyó Ferenc
Tutiblog

„Az Európát egyre jobban fenyegető terrorcselekmények megelőzése egyetlen módon lehetséges: a háború deklarálásával és háborús szabályokkal – a háborús helyzet szerint szükséges és elégséges erők bevetésével, és főleg támadással és nem védekezéssel. Az ellenség megnevezésével, ellenük katonai akciók megkezdésével, az ellenség »katonáinak« levadászásával (akkor is, ha még éppen nem követtek el semmit, de akár csak a legkisebb gyanú szerint is potenciális ellenségnek tekinthetők), a harcosok és a hátországuk, valamint a szálláscsinálók, kollaborálók begyűjtésével, deportálásokkal, stb., stb.

A potenciális ellenség utánpótlását biztosító szabad bevándorlást pedig minden lehetséges eszközzel meg kell akadályozni. Ezek egy háború viselésének alapvető szabályai.

Ez az, amit nem értenek, vagy nem akarnak megérteni a lúzerek Berlinben, Párizsban, Brüsszelben…

És ez az, amiért a liberális politico.eu leírhatja, hogy immár – ha nem is merik még hangosan kimondani, de – Orbán áll nyerésre a migrációs vitában.

Lúzerek, ébresztő! Háború van…”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2017. szeptember 17. 08:57
Carl von Clausewitz: a háború a politika folytatása, csak más eszközökkel. Ez a mostani Soros Terv nem más, mint egy nem hagyományos háború a volt keresztény Európa nemzetei, népei ellen. Visszaállítja a rabszolgaság egy újabb konfigurációját,amikor a békés emberekre rászabadítja a harmadik világot-csak előbb profi gyilkosokkal megpuhítják az alanyokat, éhség , járvány, háború, halál......vagy ha nem- a "kultúrát helyettesítő "alpári szecska tömeggel lélekmérgező hatást fejt ki- mint a híres-hírhedt El D'orado esetében....felkeltik a Fata morgana segítségével (INTERNET,TV, egyéb PR eszközök segítségével a jólét utáni sóvárgást- Kánaán effektus!ODA az ARANYÉRT!!! A leendő új területfoglalók mindent tönkretesznek ami eddig működött.Megváltozik társadalom célja:már nem a jóléti állam, hanem a korbácsos állam, a könyörtelen rabszolgatartás reneszánsza következik belőle. A profi gyilkosokat keverik a valódi menekültek közzé, ráadásul tömegével és kész a tragédia!Mert vagy lelősz száz embert,holott tudod, hogy csak egy gyilkos volt köztük-mégis nagyobb a hozadéka annak az egy gyilkosnak a megsemmisítésével ,mint a kilencven kilenc ártatlan élet kioltásának.(SZTÁLINI LOGIKA) Ez új típusú háború! Az" áldozatok" a tömeg erejével az eredeti őslakosokat felőrlik. Kapnak egy tökéletes RABSZOLGA VILÁGOT .Ez lesz a civilizáció halála.....
Akitlosz
2017. szeptember 17. 05:08
"Ez az, amit nem értenek, vagy nem akarnak megérteni a lúzerek Berlinben, Párizsban, Brüsszelben…" Inkább a szerző nem érti, hogy azok a "lúzerek" mit miért csinálnak. Nagyon nem azért, amit mondanak. Ők ebben a "háborúban" ugyan nem az európai fehér ember érdekében tevékenykednek. Hanem ellene.
zakar zoltán béla
2017. szeptember 16. 22:47
Tény-Igen!
Nannyó
2017. szeptember 16. 21:39
Egyetértek a cikkíróval. Valóban hadiállapot van. De azt is gondolom, hogy háború nem kell, a vándorlást, legalábbis Európa felé, néhány intézkedéssel meg lehetne szüntetni. A kétmillió muzulmánt meg szépen hazaküldeni. Mindet. Képzettet, butát, hogy építse fel a saját országát, le legyenek kötve az ifjúi energiák...mert az a legnagyobb gyalázat, ahogyan ezek a hordák az európai nőkkel bánnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!