A Fidesz „Soros-terve”

2017. szeptember 16. 16:43

Meggyőződésem, hogy bűncselekmény volt a korábbi „nemzeti konzultációk” közpénzből való finanszírozása is – de a most tervezett minden eddiginél inkább az.

2017. szeptember 16. 16:43
Gusztos István
Gépnarancs

„A Fidesz »Soros-tervének« jó 20 évre visszamenőleg megvannak az előzményei. Előzménynek tekintendő minden fideszes-széljobbos hecckampány. Csak néhányat említek most: volt Heller Ágnes (filozófus)–terv, Schiff András–terv, Alföldi Róbert–terv… Fölsorolni sem igen lehet már, mennyi minden, ami belefért az idegenszívűzésbe, bérencezésbe. 

De egyik sem lehetett olyan hosszan és erőteljesen ható, mint a »Soros-terv«. Benne összegződik minden korábbi cigányozós-zsidózós-buzizós-hazaárulózós-arabozós tapasztalat: mindaz, amit a Fidesz s a szövetséges szélső-szélsőjobb jó húsz év alatt bűnbakképzésben, gyűlöletkeltésben, sunyi rasszizmusban, mindenféle mocskolódásban fölhalmozott. 

A Sorosra irányított gyűlölködésben kielégülhet a militáns antiszemita és a xenofób arabozós; kényszerképzetekkel fonja, rettegéssel tölti be a »nemzetvédők« szívét-lelkét – s ennek egyre elképesztőbb, ma még jobbára verbális agresszivitás a következménye. Gyakran emlegeti a bűnszervezet az MSZP románozós, 2004-es kampányát: nos, amit migráncsozásban művel a társaság, az minden más aljasságot már-már jelentéktelenné kicsinyít. 

Soros akarja – a Fidesz terve szerint – megváltoztatni Magyarországot; és persze Soros rendeli és szervezi meg a »kormánypárt« által már jókor beharangozott őszi ellenzéki tüntetéseket. Miatta kell »megfegyelmezni« a még független médiát, megbélyegezni a civil szervezeteket, megfojtani minden önállóságra törekvést. 

Amit ez ügyben eddig művelt a Fidesz, az is tűrhetetlen és gyomorforgató: normális országban bőven elég lett volna a bukásához. 

(…) 

Meggyőződésem, hogy bűncselekmény volt a korábbi „nemzeti konzultációk” közpénzből való finanszírozása is – de a most tervezett minden eddiginél inkább az.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jcarp
2017. szeptember 22. 13:34
Soros terv=Orbán terv. Orbán betegesen retteg a hatalom elvesztésétől. Soros nem más, mint Orbán démona. Gusztos írása - de amúgy tökmindegy ki írta - tűpontos látlelet.
Text adósság
2017. szeptember 21. 18:58
Baszod, te maga vagy a megtestesült bűncselekmény!
akiaki
2017. szeptember 20. 19:36
megkérdem e írás készítőjét: Schiff András maga szerint miért ment el? elüldözték? vagy talán azt mondta: amíg Orbán van, ő elhagyja az országot! nem így történt?
BőröndÖdön
2017. szeptember 20. 07:47
A birkák kajálják,más nem számít..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!