Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Antikávézót nyitottak Bordeaux-ban

2017. szeptember 14. 12:34

A koncepció lényege az, hogy a vendégek a kávézóban eltöltött idő szerint fizetnek.

2017. szeptember 14. 12:34

Antikávézót nyitottak Bordeaux-ban – írja a 20minutes.fr. Az antikávézó koncepciója Kelet-Európából származik: eszerint a vendég nem az elfogyasztott italok, hanem a kávézóban eltöltött idő után fizet. A bordeaux-i létesítményben öt euróba kerül egy órányi ott-tartózkodás; ezen az időkereten felül percenként növekszik az összeg.

A vendégek annyi kávét, kakaót vagy teát fogyasztanak, amennyit csak kívánnak, egy svédasztalon pedig különféle harapnivalókat találnak, amivel elüthetik az éhségüket. „Egy másik kávézóban vagy étteremben, ha megiszom három kávét és reggelizem is mellé, 25-30 eurót kell fizetnem. Itt sokkal kevesebb pénzből kijövök, ráadásul igyen wi-fi is van” – mondta el egy megszólaltatott vendég. „A minőség sokkal jobb, ráadásul a pincér se frusztrál” – vélekedett másvalaki.

A tulajdonos elmondása szerint a kávézó célja az, hogy a társas érintkezés színhelye legyen, ezért úgy igyekeztek kialakítani a kávézót, hogy az minden közönségnek megfeleljen: kanapékat, csoportos munkát lehetővé tevő nagy asztalokat és egy könyvtárat is elhelyeztek benne.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korona
2017. szeptember 14. 19:25
Ez az antik kávézó és svéd asztal, meg mindenféle egyéb, nagyon jó elgondolás! Azonban inkább fizetnék a kávéért meg egyebekért, nem az ott tartózkodási időért. Mert éppen belekezdtünk a társasággal egy éredekes témába, amikor fel kell állni és menni vagy percdíjat fizetni. Bár úgy is jó. Fontos a jó és JÓZAN társaság! Mindenki tartson a magáéval. Ne keveredjünk.
cutcopy
2017. szeptember 14. 19:15
Nem rossz, de hogy oldják meg az időmérést, pénzbedobós időzített katapult van a székekben..?
Akitlosz
2017. szeptember 14. 17:15
Sosem mennék ilyen helyre. És nem is megyek.
szekula
2017. szeptember 14. 13:06
Lol, mifelénk az all you can eat konstrukciók rendre megbuknak, mert a suttyómagyar beszabadul hányásig falni és hazulra pakolni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!