Így lesz pár nap alatt hisztéria a nyelvtörvényből, amit senki sem olvasott

„A nyelvi jogok sárba tiprása – ami a tiltakozások vezető szlogenje – nevetségesen túlzó értelmezés. Illik azonban a világmagyarság legharcosabb védelmezőjének szerepéhez, amelyben a Fidesz tetszeleg. De – miután a konfrontáció ebben az esetben sem mozdítja előre a külhoni magyarok ügyét – ebből is kiviláglik, hogy a kormány szomszédságpolitikáját  a külhoni közösségekben való klientúraépítésre, elsősorban pedig belpolitikai haszonszerzésre használja. Szomszédainkkal ápolt viszonyunk belpolitikai érdekeknek rendelődik alá. Sokszor egészen prózaiaknak, mint például a horvát OECD-tagság múltheti megvétózása, amelynek kimondott oka Hernádi Zsolt MOL-vezér önérzete: a kormány szerint »méltatlanul járt el« vele a horvát ügyészség, amikor megvádolta Ivo Sanader volt kormányfő megvesztegetésével.

A komolyan vehető szomszédságpolitika akadálya a politikai akarat hiánya mellett a fojtogató kompetenciahiány. A Külügyminisztérium-beli – főleg 2014-es – tisztogatások során a tapasztalat és kapcsolati tőke nagy része eltűnt, a helyét kisebbrészt a moszkvai vízummutyit (is) lehetővé tévő, nagyobbrészt legalábbis hiányos képzettséggel és tapasztalattal bíró gárda vette át. A káderhiányt pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kizárólagos szolgáltatói licence nem fogja megoldani.

Látszólag nincsen alternatíva, hiába adnák magukat a lehetőségek: Románia schengeni csatlakozása például új, erős kapcsokat tenne lehetővé a külhoniak és az anyaország között – bűn volna a marosvásárhelyi iskola bezárása miatt az OECD-tagságuk mellett ezt is megvétózni –, Szlovákiában és Romániában virágoznak a kétnyelvű mozgalmak és új, többnemzetiségű pártok igyekeznek megszólítani a magyarokat. Az EU-s fejlesztési pénzeket közös finanszírozással az elmaradott határmenti régiók fejlesztésére lehetne fordítani, minthogy mind a Felvidék, mind Erdély jelentős része infrastruktúra- és gazdaságfejlesztésre szorul. Az ellenzék azonban stratégiai gondolkodás és ötletek helyett múltbéli bűneit – különösen a 2004-es, a kettős állampolgárság elleni kiállását – igyekszik kompenzálni. A kompenzálás útja pedig – úgy látszik – a vélt sérelmek miatti hangos, reflektálatlan méltatlankodás. A »nemzetietlenség« bélyege elleni küzdelemben az ellenzék rációt és elvet feledve a kormánnyal együtt dől be minden hamis narratívának.”