Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Tankokkal Romániába

2017. szeptember 13. 15:23

Azt hittük, Funar eltűnésével kevesebb lett a magyarellenes sötétség a román politikában. Csalódnunk kellett.

2017. szeptember 13. 15:23
Lukács Csaba
Magyar Nemzet

„A kilencvenes évek közepén, 1997-ben Kolozsvár félbolond polgármestere, Gheorghe Funar azzal a rendkívül frappáns érvvel torpedózta meg a Mol benzinkútnyitását a városban, hogy a magyar olajvállalat erdélyi terjeszkedése katonai célokat szolgál. Amikor majd a magyar tankok elözönlik az országot – így a politikus víziója –, nem lelhetnek »baráti állomásokra«, ahol üzemanyagot tudnak vételezni. Gondoljuk csak el a helyzetet: állnak a magyar tankok egy OMV-kút előtt, és vezetőik kétségbeesetten telefonálnak a vezérkarnak, hogy hiába hivatkoztak a régi jó monarchiára, nem akarják őket kiszolgálni. Bezzeg ha lenne Mol, flottul menne a lerohanás.

Azóta Funar eltűnt a süllyesztőben, és jó okunk volt azt gondolni, hogy ezzel sötétségből is kevesebb lett a román politikában. Csalódnunk kellett. Egy parlamenti képviselő, Traian Basescu egykori államelnök pártjának ügyvezető elnöke nemrég betért tankolni a Mol kétszáznyolc romániai töltőállomásának egyikébe (gyaníthatóan a csíkszeredaiba), és felháborodott posztot tett közzé a közösségi médiában. »Az utóbbi napokban nehezen érhető politikai agressziót érzékelek Budapestről Románia irányába, köztük a magyar állami Mol akcióit országunkban. Ha én jóhiszeműen üzemanyagot vásárolok tőlük, közvetett módon olyan kampányt támogatok, amely Románia megosztására törekszik. Nem szólva a magyar állami színekről, a benzinkutakban kitett plakátok egyértelműen azon térség autonómiáját szorgalmazzák, ahol jelentős számú magyar él« – írta a lánglelkű hazafi.

A Népi Mozgalom Párt (PMP) éles szemű elnökét tehát zavarja a Mol cég zöldje – minden bizonnyal Coca-Colát sem iszik, mert annak vöröse a kommunizmusra emlékezteti. Ami az autonómiára biztató plakátot illeti, az a négynyelvű (magyar, román, német és angol) turisztikai térkép reklámja. A Székelyföldi legendárium tagjai rajzolták, hogy felhívják a figyelmet a régió látványosságaira. Évek óta kapható sok helyen, és nem csak a magyar kötődésű látnivalókra fókuszál: rajta van például a Bucsecs hegység legmagasabb csúcsa, az Omul, és szerepelnek a románok lakta Buzau megye iszapvulkánjai is.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viator
2017. szeptember 13. 17:38
A románok nem tudják megbocsátani Magyarországnak, hogy árulások sorozatával megkaparintották az országuk területének egyharmadát. A tolvaj utálja azt, akit meglopott...
balbako_
2017. szeptember 13. 16:28
Románia ölébe csöppent Erdély. Soha nem tudja megemészteni, mert 1000 év fórja van a magyarságnak ott. A román kutúra képtelen befogadni, mert nincsenek egy szinten az erdélyi magasabb. Marad az erőszak.
Google
2017. szeptember 13. 15:58
Ere szoktak a ballik-jobbikos nepek azt mondani, Orban miatt van ez is. Pedig koztudott, hogy kozmondasosan rossz a viszony mar 100 eve, legalabb. A magyarok azokon a tajakon masodrendu allampolgarok, anyanyelvukon hivatalos ugyeket, korhazi gondokat intezni nem tudnak. Forditott helyzetben a romanok biztosan csendben turnenek. Ja, nem.
packó_
2017. szeptember 13. 15:36
A tankos sztorit én úgy ismertem, hogy majd a MOL kutaknál a román tankok nem kapnak üzemanyagot. Amúgy Basescu úr jó példája az oláh hazudozásnak, köpönyegforgatásnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!