Gyárfás Tamás nem vállalja az elnökjelöltséget

2017. szeptember 11. 18:43

Bár jelölték a Magyar Úszó Szövetség elnöki posztjára, de nem vállalja a jelöltséget Gyárfás Tamás.

2017. szeptember 11. 18:43

Gyárfás Tamást ugyan jelölték, ő azonban nem vállalja az elnökjelöltséget a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szeptember 24-én sorra kerülő tisztújító közgyűlésén. 

A MÚSZ-t 23 éven keresztül irányító sportvezető az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta, nem tudja, melyik tagszervezet jelölte őt, azonban nem vállalja az elnökjelöltséget, ugyanis azok az okok, amelyek miatt november 30-án lemondott posztjáról, továbbra is fennállnak.

A szövetség korábbi információi szerint az 1980-ban olimpiai aranyérmes Wladár Sándor jelölt még a posztra. A MÚSZ hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy szerdán hozza nyilvánosságra a jelöltek nevét.

A MÚSZ éléről a tagok szeptember 1-jén hívták vissza Bienerth Gusztáv elnököt, aki hét hónapig irányította a szervezetet. A közgyűlést azért kellett összehívni, mert a hazai rendezésű világbajnokságot követően a sorozatos lemondások után működésképtelenné vált az elnökség.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ronin Hun
2017. szeptember 12. 11:39
VÉGRE! Egy jó döntése!!!
kombinátor
2017. szeptember 12. 09:32
ez az ország nem normális ...
zakar zoltán béla
2017. szeptember 11. 22:07
Fenyő mit szól ehhez?!
Morgen
2017. szeptember 11. 20:47
Egyszer csak senki sem vállalja és hipp-hopp meg lesz a hosszú vajúdás gyümölcse.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!