Minden ellenzéki párt a Fideszt akarja kormányon

2017. szeptember 08. 11:51

Nincs szükség egy második fiatal Orbánra ha változást akar valaki.

2017. szeptember 08. 11:51
Becstelen Majom
Becstelen Majom

„A Momentum a napokban újabbat rúgott Orbán leváltásának reményébe, ugyanis kijelentették, hogy nem hajlandóak összefogni egyetlen párttal sem, egyedül szeretnének indulni a 2018-as választásokon. Ha valamivel, akkor a pártok tovább darabolásával érhető el igazán a Fidesz betonbiztos győzelme, és hiába a sikeres NOlimpia kampány, a számok alapján egyelőre esélytelennek tűnik a kormányváltás.

A hat legtöbb szimpatizánssal rendelkező ellenzéki párt bár összesen 32 százalékot birtokol a voksolók közül, a Fidesz 24 százalékával szemben, a probléma a megosztottság marad. Míg az MSZP és a Jobbik egy szilárdnak mondható 13 és 10 százalékot képvisel, addig a többi népszerűnek egyre kevésbé nevezhető párt 2-3 százalékokkal kullognak a „nagyon” mögött.

A Momentum hozzáállása pedig egyre több sebből vérzik. Az eddigi negatív média visszhangot kapó megmozdulásaik is egyre megosztottabbá tették a könnyen szerzett szimpatizánsaikat, azonban az együttműködés teljes elutasítása teljesen ellehetetleníti azt, hogy valóban elérjék a céljaikat.

Ha a Momentum valóban fontosnak tartja azokat az ügyeket amelyekért elméletben küzd, vagyis az oktatás, egészségügy, közlekedés, lakhatás és megélhetés, akkor előbb vagy utóbb de fel kell hagyniuk ezzel a magatartással. Ahhoz ugyanis, hogy ezek a területek megfelelő figyelmet kaphassanak ahhoz kormányt kell váltani, amelyhez pedig egyetlen ellenzéki pártra van szükség, amihez pedig összefogásra. Nincs szükség egy második fiatal Orbánra ha változást akar valaki.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2017. szeptember 09. 17:45
A Becstelen Majomnak abban igaza van, hogy ez az "Ellenzék" (libsik+bolsik+nácik) szart sem ér!
OrangeOrder
2017. szeptember 09. 12:18
Részemről ez is plusz, mert tetszik, hogy mennyire reménytelenül kétségbe vannak esve
xoltan
2017. szeptember 08. 22:02
A valasztasi rendszer nem szazalekokrol, hanem korzetekrol meg jeloltekrol szol. Kozos celokert egyutt lehet mukodni olyanokkal is akikkel nem akarsz "osszefogni". Egy ketfordulos rendszerben messze nem lenne ilyen problema a fidesz. Innen nezve nem hulyeseg, hogy a valasztasi rendszer atalakitasara egyutt mukodjenek az ellenzeki partok.
kaltran
2017. szeptember 08. 21:17
Ha tényleg ezt a 32-24 arányt képzeli, tegye fel rá az egész vagyonát és fogadjon. A végén talán megtanul számolni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!