Mesterségek Ünnepe lesz New Yorkban a hétvégén

2017. szeptember 07. 15:27

New Yorkban is megrendezi a Mesterségek Ünnepét a hétvégén a New York-i Magyar Ház és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége. A programban szerepel Dresch Mihály és Chris Potter, híres néptáncosok és népzenészek, népművészek, divatbemutató és borkóstoló is.

2017. szeptember 07. 15:27

Másodszorra rendezik meg 2017. szeptember 8-9-10-én New Yorkban a Magyar Örökség Fesztivált, amelynek idei alcíme Mesterségek Ünnepe New Yorkban lesz. A  New York-i Magyar Ház és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által rendezett szabadtéri fesztivál a vásári hangulat mellett 23 magyar művészt is bemutat az amerikai közönség számára. 

A fesztivál a hazai Mesterségek Ünnepe és a 2013-as washingtoni Smithsonian Folklife Fesztivál szellemiségét idézi meg. A programok fő fókusza a magyar népi kézművesség, a népzene és a néptánc, de néhány kiváló népművészeti ihletésű kortárs alkotó munkáját is bemutatják.

A fesztiválon hét díjazott, nemzetközileg elismert magyar népi iparművész mutat be egy-egy hagyományos mesterséget: Fekete Ildikó tojásíró, Kovács Attila csizmadia, Sümegi Elelmér hegedűkészítő Sütő Levente Lehel vargyasi bútorfestő, Tóth Ildikó győri kékfestő, Vidák Anna nemezkészítő és Zeleiné Pap Bernadett matyó hímző.

Hagyományos és modern

Bemutatkozik a magyar díszítőművészet által inspirált Madarász Melinda Meyke divattervező, aki a hagyományos minták és a modern ruhatervezés ötvözésének egyik legkiválóbb magyar alkotója. 

A népzenei és néptáncos rendezvényének házigazdája Kovács Norbert „Cimbi” és Lőrincz Hortenzia, muzsikál az erdélyi Üsztürü Zenekar és Nyitari Marianna népdalénekes, valamint közreműködik az Magyar Állami Népi Együttes két táncospárja: Ágfalvi György, Lévai Andrea;Palyovné Borbély Beatrix és Szoboszlai Balázs. 

Az utcafesztivál és a koncertek során bemutatják a Kárpát-medence sokszínű néphagyományát Sárköztől a Székelyföldig. Külön hangsúlyt kap a Matyóföld népművészete Zeleiné Pap Bernadett hímzésein és Meyke matyó ihletésű modern ruhadarabjain, valamint Ágfalvi György és Lévay Andrea néptáncművészek matyó táncain keresztül. 

Kalotaszeg és Székelyföld, népzene és jazz

Matyóföld mellett két erdélyi tájegységen lesz a hangsúly: egyrészt Kalotaszegen, Meyke második ruhakollekcióján és a Kovács Attila csizmadia kalotaszegi hímzett csizmáin keresztül; másrészt a Székelyföldön, amely az Üsztürü Zenekar és Sütő Levente Lehet bútorfestő szülőföldje, valamint Kovács Norbert „Cimbi” és Lőrincz Hortenzia néptáncművészek által egyik legjobban ismert vidék.

A fesztivált Chris Potter világhírű New York-i jazz szaxofonos kvartetjének különleges koncertje nyitja meg. A formáció vendége az a Dresch Mihály szaxofonos lesz, aki ismert a magyar népzene és az amerikai jazz ötvözéséről.

A fesztivált Polgár Éva zongoraművésznő Kodály és Liszt műveire épülő koncerje zárja. A rendezvényen a hagyományos magyar ételek mellé a Furmint USA szervezésében tokaji, somlói és csopaki borok kóstolójával várják a vendégeket. 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2017. szeptember 07. 19:31
Magyar blues
paro
2017. szeptember 07. 15:46
Ott a helyem!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!