Bienerth Gusztáv bizalmi szavazást kér maga ellen

2017. szeptember 01. 09:38

Pénteken tíz órától tart közgyűlést a Magyar Úszószövetség, amelyen szó lesz Bienerth Gusztáv elnöki pozíciójáról is, hiszen az úszószövetség elnöke bizalmi szavazást kér maga ellen – értesült az Origo.

2017. szeptember 01. 09:38

Bienerth Gusztáv azt tervezi, hogy ő maga fogja kérni a péntekre összehívott rendkívüli közgyűlést, hogy szavazzanak arról: maradjon-e úszóelnök vagy sem – értesült az Origo

A rendkívüli közgyűlés összehívására azért volt szükség, mert a Magyar Úszószövetség hat elnökségi tagja lemondott tisztségéről, ezért a helyükre új tagokat kell választani. 

Becsky András, Cseh László, Danks Emese, Dr. Török Enikő, Törös Károly és Wladár Sándor még augusztus elején jelentették be lemondásukat. Döntésüket akkor azzal indokolták, hogy: „a szakmai sikerektől függetlenül úgy látjuk: a MÚSZ jelenlegi elnöke sem az elnökséget, sem a közvéleményt nem tájékoztatja tényszerűen a szervezet tevékenységéről, illetve a meghatározó döntésekről. A kialakult helyzetre való tekintettel az elnökség alulírott tagjai úgy döntöttek, miután a továbbiakban nem tudják hitelesen ellátni feladatukat a jelenlegi elnök vezetése alatt, ezért nem marad más választásuk, mint lemondani tisztségükről.” A szövetség az elnökségi tagok lemondását követően lényegében műkődésképtelenné vált.

De nem csak a hat elnökségi tag távozott pozíciójából, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár ugyanis csütörtökön mondott le a Magyar Úszószövetség általános alelnöki posztjáról. 

 

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2017. szeptember 01. 17:14
Minek megreformálni azt, ami jól működik? Ezek a gazdasági életből származó vezetők általában segg hülyék, csak a költséget meg ezeket látják. Jobb, hogy kibaszták, mielőtt szétverte volna a szövetséget. Mindig lehet mondani, hogy posvány meg mutyi meg ilyenek. Aztán eltelik öt év, és azt látod, hogy még amid volt, az sincs meg.
Samott
2017. szeptember 01. 12:31
"A nyílt szavazáson két szavazot kapott, tízen tartózkodtak, 141 igen szavazattal visszahívta."
Peter8811
2017. szeptember 01. 11:50
Nem maga ellen kéri, hanem magáért.
zakar zoltán béla
2017. szeptember 01. 11:43
Mi a gond vele??????????????!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!