Fidesz: Gyurcsányék a Soros-terv végrehajtásán dolgoznak

2017. augusztus 29. 12:12

A Demokratikus Koalíció a Soros-terv végrehajtásán, a migránsok beengedésén dolgozik, és a magyar határkerítés lebontását akarja – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

2017. augusztus 29. 12:12

A Demokratikus Koalíció az Európát elárasztó migrációs hullámot akarja megerősíteni – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Hidvéghi szerint Gyurcsány Ferenc pártja a Soros-terv végrehajtásán, a migránsok beengedésén dolgozik, és a magyar határkerítés lebontását akarja.

A fideszes politikus kifejtette: Gyurcsány Ferenc a kezdetektől fogva nyíltan ellenezte a magyar határ védelmét, majd amikor felépült a kerítés, „elszaladt Brüsszelbe”, ahol „bepanaszolta Magyarországot”. Májusban pedig még „Soros György néhány brüsszeli szövetségesét” is Magyarország déli határára utaztatták, ahol feleslegesnek minősítették a határzárat – tette hozzá.

A DK intézkedései növelnék a terrorveszélyt?

A kormánypárti politikus idézte Niedermüller Péter DK-s európai parlamenti képviselő azon kijelentését is, amely szerint ő lebontaná a kerítést. A DK folyamatosan részt vesz a Magyarország elleni támadásokban Brüsszelben – folytatta Hidvéghi Balázs –, Niedermüller Péter volt például „az egyik kitalálója és a fő támogatója” a Magyarországot pellengérre állító jelentésnek. Megjegyezte: az EP-képviselő az egyik fő támogatója annak „a bevándorlást szervező ügynökségnek” is, amelyet európai szinten készülnek létrehozni, és ami „színtisztán a Soros-tervben szereplő egyik alappillér”. Hozzáfűzte, a DK azt is ellenzi, hogy nemzeti szinten lehessen védeni a határokat, ezeket a jogosítványokat Brüsszelbe telepítené. Ez szintén „a Soros-tervben szereplő egyik fő kitétel” – jelentette ki.

Európában egymást érik a terrortámadások, ám a volt miniszterelnök és pártja még mindig nem látja az összefüggést a bevándorlás és a terrorizmus veszélyének növekedése között – mondta. Hidvéghi Balázs összegzése szerint a DK mindezzel kockára tenné az ország biztonságát, és „egyértelműen növelnék hazánkban is a terrorveszélyt”.

Vona Gábor és az MSZP is megkapta

Arra a kérdésre, hogy a Jobbik szerint nem Vona Gábornak, a párt elnökének kell bocsánatot kérnie a nyugdíjasoktól, hanem a Fidesznek, a kommunikációs igazgató úgy reagált: az embereket nem lehet hülyének nézni, és nem lehet sértegetni még Vona Gábornak sem. Szavai szerint a Jobbik elnöke több mint egy hónapja folyamatosan sértegeti a magyar idősek egy jelentős részét, ami miatt várják tőle a bocsánatkérést. Azzal, hogy ezt nem teszi meg, saját magáról és pártjáról állít ki bizonyítványt – tette hozzá.

Egy másik felvetésre közölte: a Fidesz témában indított telefonos és e-mailes kampányának költségeiről az akció végén számolnak be.

Az MSZP oktatási programjáról tartott keddi sajtótájékoztatót Hidvéghi Balázs kérdésre úgy kommentálta: a szocialisták oktatáspolitikája egyszer már csúfosan megbukott. Az MSZP-kormányok idején iskolákat zártak be, „minden szempontból lefelé ment az oktatás” – mondta, hangsúlyozva, hogy ezzel szemben a Fidesz-kormány alatt kiszámítható, államilag koordinált oktatáspolitika zajlik, folyamatosak a fejlesztések, bővült az ingyenes gyermekétkeztetés köre, egyre több diák kapja ingyen a tankönyveit, és a rendszerváltás óta a legnagyobb béremelési program indult el a pedagógusoknak. Szerinte ha a szocialisták megint lehetőséget kapnának, újra rombolnának.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!