Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Holland külügyminiszter: Nincs kapcsolat a terrorizmus és a magyar kormány fellépése között

2017. augusztus 25. 19:01

Semmiféle kapcsolat nem áll fent a terrorizmus és a magyar kormány fellépése között – jelentette ki Bert Koenders holland külügyminiszter.

2017. augusztus 25. 19:01

Nyilvánvaló, hogy semmiféle kapcsolat nem áll fent a terrorizmus és a magyar kormány fellépése között. Ez fel sem merül – jelentette ki Bert Koenders holland külügyminiszter pénteken Hágában, a holland minisztertanács ülése előtt tett nyilatkozatában.

Koenders Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentésére reagált, amely szerint a két ország között meghatározatlan időre abbamarad a nagyköveti szintű kapcsolattartás.

A holland miniszter úgy vélekedett, nem tudja elképzelni, hogy Gajus Scheltema távozó holland nagykövet a diplomáciai feszültséget kiváltó interjúban az említett utalást „így értette volna”. Az elhangzottak értelmezéséhez Koenders várja a magyarul megjelent interjú pontos holland nyelvű fordítását. Hozzáfűzte, a megjelent kijelentések nem tükrözik kormánya álláspontját. Koenders azt is értésre adta, hogy túlzó intézkedésnek tartja Szijjártó Péter döntését. Hozzátette, nem tudja, hogy bocsánatot fog-e kérni az eset miatt, de úgy vélekedett, nem szabad, hogy elhatalmasodjon a diplomáciai ellentét a két ország között. A miniszter ígéretet tett arra, hogy a következő napokban fel fogja hívni a Hollandiába akkreditált magyar nagykövetet, hogy formálisan is tudassa vele: a holland kormány elutasítja, hogy bármiféle kapcsolat fennállna a magyar kormány és az Iszlám Állam terrorszervezet között.

Elmondta, Hollandia valóban aggódik bizonyos magyarországi fejlemények miatt, mint a civil szervezeteket érintő törvény, a külföldi egyetemeket érintő szabályozás, a jogállamiság kérdése és a menekültek kvóták szerinti elosztási rendszerének elutasítása. Mindezekkel kapcsolatban jogosan fogalmazhat meg kritikát a nagykövet – tette hozzá. Hozzátette, Gajus Scheltema búcsúinterjút akart adni a magyar hetilapnak, és elismerte: miniszterként felelős a nagykövet kijelentéseiért. Geert Wilders, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) vezetője is reagált a nagyköveti interjúra: Twitter-üzenetében „idiótának” nevezte Gajus Scheltemát, és pártja nevében kérdéseket intézett a holland külügyminiszternek, amelyekben egyebek között arra kereste a választ, hogy Koenders ismeri-e a holland nagykövet „undorító” kijelentéseit.

Azt kérdezte, egy távozó nagykövet milyen jogon fogalmaz meg kritikát a magyar kormánnyal szemben, amely olyan, a társadalmat estabilizáló problémák ellen lépett fel, mint a tömeges migráció és az iszlamizáció. A holland nagykövet vajon a holland kormány nevében beszélt-e, és Koenders undorítónak és elvetendőnek tartja-e, hogy a nagykövet egyenlőségjelet tett a magyar kormány fellépése és a terroristák közé, akik ártatlan embereket gázolnak halálra és robbantanak fel – írta Wilders. Pénteken Magyarország konzultációra hazarendelte Hollandiába akkreditált nagykövetét, ezzel meghatározatlan ideig szünetel a nagyköveti szintű kapcsolattartás a két ország között azt követően, hogy Gajus Scheltema távozó holland nagykövet a 168 órának adott interjúban egyebek mellett azt mondta, hogy a szélsőséges iszlamisták „ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány”.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
illesl
2017. augusztus 27. 09:15
SZEMBE NÉZTEK A GYARMATI MÚLTTAL, a JÁVAI és a SZREBRENYICAI VÉRENGZÉSSEL????
TAVIROZSA
2017. augusztus 26. 16:02
Kapjátok be fertőzött tojásaitokat, és engedjétek be a dél-afrikai búr menekülteket !!
makapaka2
2017. augusztus 26. 09:06
Hollandiában aggódjon, van miért!
noMores
2017. augusztus 26. 02:43
HAHAHAA, a fideszes agyhalottak azt se tudják, hol van Hollandia, de megy a feszülés:)))) Nesztek, legnagyobb: http://index.hu/napirajz/2017/08/25/takarodo/ :DDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!