Az amerikaiak többsége szerint maradniuk kell a konföderációs szobroknak

2017. augusztus 23. 07:33

Miközben a charlottesville-i indulatok nem lankadnak, az amerikaiak többsége szerint a konföderációs szobroknak maradniuk kell a köztereken.

2017. augusztus 23. 07:33

Második napja nem szűnik a feszült, bekiabálásokkal és ökölrázásokkal kísért vita a virginiai Charlottesville város önkormányzati ülésén, miután a város polgármestere ugyan megígérte, hogy a polgárháború déli szereplőinek emléket állító két szobrot a városban eltávolítják, köztük Robert Lee tábornokét is, előtte azonban nyilvános vitát hirdetett az ügyben. 

A vita tüntetésekbe és zűrzavarba fulladt. Amikor az ülésen például Mike Signer polgármester szólásra emelkedett, valaki odakiáltotta neki: „Vér tapad a kezedhez!”, és a teremben magasba emeltek táblákat, amelyekre ugyanezeket a szavakat írták. A kedd óta tartó vitát a városháza előtti tüntetések kísérik, a tiltakozók a városvezetést okolják az augusztus 12-én elszabadult erőszakért, tagjainak lemondását követelik. „Le a polgármesterrel!” – skandálják a városháza előtt. Szerdán délután Signer polgármester úgy döntött, hogy egyelőre nem eltávolítják, hanem letakarják a polgárháború két személyiségének emléket állító két szobrot. 

Közben az Egyesült Államok több városában egymás után távolítják el a konföderáció és a polgárháború személyiségeinek szobrait. Az indulatok mélységét jelzi, hogy a Tennessee államban lévő Memphisben a tiltakozók az egyik polgárháborús katonai parancsnoknak, Nathan Bedford Forrestnek nemcsak a szobrát akarták eltávolítani, hanem a síremlékét is, neki is láttak a sír megbontásának. Forrestnek egyébként Tennessee államban több helyen áll emlékműve, a többi között az állam törvényhozásának épülete előtt is. Sokakat meglepő közleményt adott ki a Gettysburgi Polgárháborús Emlékpark vezetősége (a pennsylvaniai Gettysburgben volt az amerikai polgárháború legvéresebb ütközete 1863-ban, a csatát a háború fordulópontjának is nevezik). Az óriási emlékparkban az északi és déli csapatok katonáinak és vezetőiknek egyaránt emléket állítottak, és a park vezetősége közleményben tudatta: a déli katonák és parancsnokok szobrait nem távolítják el. 

Szerdán újabb felmérés látott napvilágot: a Reuters brit hírügynökség és az Ipsos közvéleménykutató intézet legfrissebb felmérései szerint a megkérdezett amerikaiak 54 százaléka meggyőződéssel vallja, hogy a konföderációs emlékműveknek a helyükön kell maradniuk a köztereken is. A megkérdezetteknek csupán 27 százaléka áll ki amellett, hogy a szobrokat és emlékműveket valamennyi közterületről el kell távolítani. A felmérés szerint elsősorban a Demokrata Párt hívei és a kisebbségiek szorgalmazzák ezt.

(MTI)

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vestergaard
2017. augusztus 23. 13:56
Azért ez a fajta ballib terror sokkal félelmetesebb, mint az ISIS és nagyobb hatással is lesz ránk középtávon. Szóval mostanra ért be a kulturlális marxizmus, szép...
Burmin
2017. augusztus 23. 13:24
Megbontanak egy sírt csak mert egy déli parancsok nyugszik benne ? Ez elborzasztó. Nálunk ez csak Kádárral fordult elő, de az érzésem jóérzésű ember ilyet nem tesz. A nyugalom mindenkinek jár...
lavor
2017. augusztus 23. 12:43
Kolumbusz Kristóf, George Washington, Thomas Jefferson, Robert Lee, Andrew Jackson stb. Ők maguk az amcsi történelem, lehet őket gyűlölni, de nélkülük nincs, vagy nem olyan Amerika, amilyen. Aki ezzel nem tud együtt élni, ettől ideges és frusztrált lesz, az takarodjon vissza Afrikába, és építsen ott magának alternatív történelmet.
illesl
2017. augusztus 23. 12:07
Ezek mind rasszisták, xenofóbok, antidemokratikusak, szélsőségesek, Putyin pártiak, biztos vagyok arra, hogy személyesen Orbán VIktor és a Fidesz hergelte fel őket. Jaj, merre visz ez az út?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!