Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Katalóniai főrabbi: Európa elveszett, a zsidók költözzenek Izraelbe

2017. augusztus 22. 09:49

„Ez a hely elveszett számunkra” – izraeli ingatlanok vásárlását, és a zsidó államba való költözést tanácsolta a híveknek az európai terrorizmus miatt Meir Bar-Hen katalóniai főrabbi.

2017. augusztus 22. 09:49

Spanyolországot „az európai iszlamista terror elsőszámú fészkének” nevezte Meir Bar-Hen, a katalóniai főrabbi, majd azt tanácsolta híveinek, hogy mielőbb költözzenek el az országból. Megszólalásának alapját a 14 áldozatot követelő csütörtöki terrortámadás adhatta, amit az Iszlám Állam magára vállalt.

„Gyülekezetem tagjainak azt tanácsolom, hogy mielőbb vásároljanak ingatlant Izraelben. Ez a hely elveszett számunkra.” – mondta Meir Bar-Hen. A vallási vezető korábban is hangoztatta, hogy tanácsos lenne a híveknek elköltözni az országból. „Ne ismételjük meg a hibát, amit az algériai, venezuelai zsidók elkövettek. Ne várjunk addig, amíg már késő lesz, jobb mielőbb elköltözni. A támadások ismét rávilágítanak arra a problémára, amit a radikális iszlámisták jelenléte vet fel. Mivel a terroristák és támogatóik közöttünk élnek, nagyon nehéz tőlük megszabadulni. A szélsőségesek egyre erősebbek lesznek.” – folytatta.

Véleménye szerint a hatóságok és bizonyos politikusok csak vonakodva szállnak szembe az iszlám terrorral. Példának hozta fel Leila Khaled palesztin terrorista esetét, akinek a helyi kormányzat beutazási vízumot adott idén áprilisban. A rabbi ebben is azt látja bizonyítottnak, hogy a hatóságok „képtelenek megérteni a terrorizmus természetét, ha azt a jogfosztottak által elkövetett cselekménynek tartják.”

Megszólalásában kiemelte, hogy véleményét mint magánember mondja el, hiszen a zsidó közösségben az övétől eltérő álláspontok is jelen vannak. A Spanyolországi Zsidó Közösségek Szövetsége például így nyilatkozott: „Nap, mint nap küzdenek a muszlim fanatikusok és radikálisok ellen, akik igyekeznek fájdalmat okozni és káoszt kelteni városainkban.”

 

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Türelem
2017. augusztus 22. 20:54
Kár, hogy a mandiner nem idézte Veszprémy, Szombat Online oldalán megjelent kitűnő írását, amelyben bemutatta a hollandiai antiszemitizmust, az ott élő zsidóság tarthatatlan helyzetét, kivándorlási késztetését. A hollandiai, a katalóniai, svédországi, franciaországi, németországi zsidóság veszélyeztetettségét kívánják a magyar ballib pártok és a Jobbik Magyarországra is kiterjeszteni kormányra kerülésük esetén, a határok megnyitásával, a kvóták elfogadásával, a bevándorlás korlátlanná tételével. A hazáját, családját, múltját, jelenét, jövőjét féltő zsidó és nem zsidó 2018-ban nem szavaz ballib pártokra, a náci Jobbikra!!!
kjkj945
2017. augusztus 22. 19:13
Az összes 14 milla ijázzon és 23 méteres fallal körbejeríteni sok ... kis helyen is elfér.
Akitlosz
2017. augusztus 22. 18:10
"Katalóniai főrabbi: Európa elveszett, a zsidók költözzenek Izraelbe" Eddig sem költöztek, ezután sem fognak. És azért Izrael sem a kitűnő közbiztonságáról híres.
OberEnnsinnen
2017. augusztus 22. 14:57
Minden zsidóságot ért támadás figyelmeztető jel, ne feledd, mennyivel tartozol, ha nem vagy zsidó, a zsidóságnak. Az őket ért igazságtalanságokért, gyötrelmekért, üldöztetésekért. Ezért: kinek érdeke a zsidók elleni bármilyen támadások? Minden őket ért támadás lefordítandó DOLLÁRRA, EURÓRA, FONTSTERLINGRE. És ezeket lehajtott fejű emberek adják, mert olyan érzetük van, hogy bűnösök. Bűnösök, akik minél jobban pc-k, minél többet adnak, annál inkább hibásak, bűnösök. Bűnösök, mert engedik az iszlám terrort. "Meir Bar-Hen katalóniai főrabbi véleménye szerint a hatóságok és bizonyos politikusok csak vonakodva szállnak szembe az iszlám terrorral."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!