Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Mi a fontosabb?

2017. augusztus 22. 06:30

Kevesen emlékeznek rá, de a devizahitelezést 2001-ben az első Orbán-kormány engedélyezte, tehát a rendszer bevezetése mindenképpen a jelenlegi koalíció lelkén szárad.

2017. augusztus 22. 06:30
Hajdú Péter
Magyar Nemzet

„Betartották szavukat a kormánypárti képviselők, valóban nem vettek részt azon a rendkívüli parlamenti ülésen, amelyen a CEU-törvény hatályon kívül helyezése és a kilakoltatási moratórium megújítása lett volna napirenden. Mivel így határozatképtelen volt az ülés, továbbra is bátran folyhatnak a kilakoltatások.

Az még érthető, hogy miután a kormány a nemzetközi nyomás hatására kénytelen visszakozni a CEU-ügyben, inkább csöndben maradnak, viszont józan ésszel megmagyarázhatatlan, hogy a bajba jutott – jellemzően devizahiteles – adósok problémája miért nem éri el a kormánypártok ingerküszöbét. Pedig lenne okuk segítő kezet nyújtani a lakhatásukért küzdő családoknak.

Kevesen emlékeznek rá, de a devizahitelezést 2001-ben az első Orbán-kormány engedélyezte, tehát a rendszer bevezetése mindenképpen a jelenlegi koalíció lelkén szárad. Később a szocialista-liberális koalíció megszüntette a kamattámogatott forinthiteleket, ezért emelkedni kezdett a devizahitelek népszerűsége. Amikor pedig a Fidesz-KDNP 2010-ben ismét kormányra jutott, a gyenge forint gazdaságpolitikájával tovább lökték a lejtőn a korábbi kormányok alatt már megroggyant devizahiteleseket, hiszen a forint folyamatos értékvesztésével párhuzamosan nőttek a törlesztőrészletek is. Amikor pedig úgy tettek, mintha megmentenék a devizahiteleseket, csak a töredékét kompenzálták a hibás gazdaságpolitika miatt emelkedő törlesztőrészleteknek.”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karbantartó9
2017. augusztus 22. 18:04
Te szemét hazug tetű, miért nem vagy te sitten a mocskos rágalmazásodért?!!!
1istvan
2017. augusztus 22. 12:22
nem emlékszem pontosan de mintha arról lett volna szó, hogy eurónk lesz. ki is tűzték a céldátumot aztán nyertek a szoclobsik. jól el is kúrtak mindent, hogy célozzak a böszmére. és ugye ha van euró, akkor nincs devizahitel probléma.
Mutimi
2017. augusztus 22. 10:25
"a devizahitelezést 2001-ben az első Orbán-kormány engedélyezte" Csak nem azért, és nem arra szánták ami később, a fideszkormány által bevezetett és szocik által megszüntetett lákástámogatás után lett belőle. Úgyhogy: ekkora jól megtermett csúsztatást!
catalina9
2017. augusztus 22. 10:09
Más: most látom, hogy az örökzöld Jámbor András, dupla kiadásban szerepel a Mandineren..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!