Nem itt van Amerika

2017. augusztus 22. 07:16

A mesterségesen felhizlalt magyar oligarchák többsége alighanem „elvérzik” majd, ha egyszer ismét a piacgazdaság csataterén kell helytállniuk.

2017. augusztus 22. 07:16
Bihari Tamás
Népszava

„A rendszerváltás után kapcsolataik, ügyeskedés révén sokan jutottak vagyonhoz, de csak kevesen tudták azt megőrizni, gyarapítani, mert ahhoz már tehetség, kreativitás is kellett volna. Ez figyelmeztető jel lehetne az elmúlt hét év újgazdagjai számára is: gondolkozzanak el, mi vár azokra, akik a hatalom jóvoltából, elsősorban a közpénzekből tollasodtak! Nem a saját erejükből, hanem a rezsim valamelyik erős emberének kegyéből, vagy a hozzájuk fűződő »kötélbarátság«, szomszédság nyomán lettek gazdagok, érthető, ha ezért – ellentétben a tehetős amerikaiakkal –, nem a hazájuk, kizárólag a mentoruk iránt éreznek hálát. Tisztelet a ritka kivételnek, akiket a tehetségük vitt sikerre, akik nálunk is támogatják a tehetséges, szegény sorsú gyermekeket, a művészetet, a tudományt.

A mesterségesen felhizlalt magyar oligarchák többsége alighanem »elvérzik« majd, ha egyszer ismét a piacgazdaság csataterén kell helytállniuk. Akkor a különféle titkos számlákra kimentett vagyonok gyorsan el fognak apadni, és jutalmul nekik nem marad más, csak a feledés.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
józan paraszti ész
2017. augusztus 22. 10:25
Van benne valami amit ír, szemléletes példa a maszop, amely hatalmas vagyont, nyúlt le a rendszerosztozkodáskor, és mára csak az adósság maradt belőle. A szakértelem pártja az szdsz is olyan jól sáfárkodott a vagyonnal, hogy milliárdos adósságot hagyott maga után. És ezek osztják az észt? Egy hétvégi bevásárlás meghaladja a képességeiket!
zakar zoltán béla
2017. augusztus 22. 09:56
Mint a mókus fent a fán....
Anonymtalan
2017. augusztus 22. 09:44
"A mesterségesen felhizlalt magyar oligarchák többsége alighanem „elvérzik” majd, ha egyszer ismét a piacgazdaság csataterén kell helytállniuk. " Úgy mint a Népszabadság vagy a Népszava. Gyatra minőség - > kevés vásárló - > Csőd
írmag
2017. augusztus 22. 09:00
A rendszerváltást az ocsmány szervezésű privatizáció terelte – európai és amerikai „segítséggel” teljesen rossz irányba. A javak működtetése csakis a saját látványos gazdagságot szolgálták, szolgálják. A helyes működtetés hiányában fogyóban vannak az így megszerzett javak és ez a jelenlegi „ellenzék” vagdalkozó, undorító magyarellenes viselkedésének az oka. Keresztény magyar rendszert kell kialakítani és felelősen működtetni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!