Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Hol Polt, hol nem Polt...

2017. augusztus 21. 06:40

Úgy vagyok a kormánnyal, mint a fehér elefánttal: ha nem szabad rágondolnom, annál inkább eszembe juttatja magát, és kész a becsületsértés.

2017. augusztus 21. 06:40
Lendvai Ildikó
Népszava

„Pedig a kormány igazán türelmesen szoktatta »bölcselmünket« hol Polt, hol nem Polt hasonlóan rugalmas jogértelmezéséhez. De amilyen fafejűek vagyunk, csak nem értettük, miért nem indít az ügyészség vizsgálatot az USA-ból korrupciós gyanú miatt kitiltott főtisztviselők ügyében, ha másért nem, a tisztázásuk érdekében. Rogán folytatólagos botrányai (az ismeretlen forrásból vásárolt gumifalú lakás, a belvárosi ingatlanpanamák gyanúja) esetében már nem is emlékszem a nyögvenyelős magyarázatra, hogy nyuvasztották ki a feljelentéseket. És ki hallott valódi vizsgálati eredményről a Horváth András által feltárt monstre áfa-csalások dolgában?

Illetve dehogyisnem hallottunk. Az adóhivatal feljelentésére azonnal házkutatást tartottak Horváthnál. Ebből is látszik, hogy megint az ellenzéki nihilizmus beszél belőlem. Nekem már semmi sem jó. Mert igenis van, amikor Polt vagy nem Polt, de gyorsan lép. A kitiltási botrányban például percek alatt megindították az eljárást Goodfriend ellen, rágalmazásért. Jogi továbbképzésünket ezúttal egy ügyészségi vezető hajtotta végre: valós tény állítása is kimerítheti a becsületsértés fogalmát. Ajaj! Eszerint már egy igaz szót sem szólhatok a kormányról jogsértés nélkül. Viszont ha már a szándék is bűncselekmény (mint Tátraiék esetében), akkor gondolnom sem szabad rosszat róluk. Végül is gondolkodás helyett annyi más jó programom lehetne. Csak sajnos, ha kimozdulok itthonról, fel kell szállnom a hármas metróra, és az utastársakkal együtt már benne is vagyok a hangos rendszerkritika közepében. Úgy vagyok a kormánnyal, mint a fehér elefánttal: ha nem szabad rágondolnom, annál inkább eszembe juttatja magát, és kész a becsületsértés. Volna persze más megoldás is: ha kopaszra nyíratnám magam, akkor a bűnös szándék a jelek szerint nem számítana. De egyrészt golyófejjel rém ronda lennék (és pont most próbáltam ki egy új hajszínezőt!), másrészt szerintem már a felvételin elbuknék a Kubatov-gárdában. Plusz minimum Nyakó azonnal felismerne. Kellett nekem politikai priusz, a bűnügyi, úgy látszik, kopaszoknál nem probléma.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. augusztus 21. 18:38
Gondolkozz inkább azon, hogy 4 Metró....!Metró hol a zsozsó?
Yvyy
2017. augusztus 21. 17:56
Akkor lesz csak baj, Ildi néne, ha már fehér egereket látsz futkosni a falon...Ezt megelőzendő, már most csökkenteni kéne a napi betevő vodka adagodat...:)
GV0917
2017. augusztus 21. 17:05
Méregfogad drága banya- Rég kihullott,elfonnyada.... Ssssziszegésed pöfévé vált, ( Ha Hiller Pifti erre sétált... Nem tekeregsz, kúszol mászol, Mostanában nem vitázol. El is veszett az élményed, Leszarják a véleményed...
Türelem
2017. augusztus 21. 16:43
Hát Ildikó, demagógiára csak demagógiával lehet válaszolni. Nem lesz gázáremelés....Te is csak azok számát szaporítod, akik miatt az emberek a Fideszre szavaznak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!