Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Megbuktatni Trumpot

2017. augusztus 21. 06:18

Az amerikai kétpártrendszer ugyanis egypártrendszer. A legfontosabb tisztségek el vannak osztva a politikusok között. A szenátorok és a képviselők megszokták a kényelmes bőrfoteleket.

2017. augusztus 21. 06:18
Kottász Zoltán
Magyar Idők

„A kezdetek kezdetétől fogva abban bíznak, hogy Trump előbb-utóbb megbukik. Idesorolhatjuk a természetes ellenfeleket – mint Clintont – az igen befolyásos liberális értelmiségi elitet, Kaliforniát, Holly­woodot, az Oscar-díjasokat, a Grammy-díjasokat, a sajtóorgánumok többségét, de még az FBI-t is, amelynek emberei szinte naponta szolgáltatnak bizalmas és Trumpra nézve kínos információkat a The New York Timesnak.

Az elnököt azonban saját szövetségesei sem kímélik: a republikánus párti politikusok úgy viselkednek, mint a demokrata pártiak. Trump minden megnyilatkozásán megbotránkoznak. Minden egyes lépése után az elnökkel szembeni alkotmányos vádeljárás megindításával fenyegetnek. Nem véletlenül. Az amerikai kétpártrendszer ugyanis egypártrendszer. A legfontosabb tisztségek el vannak osztva a politikusok között. A szenátorok és a képviselők megszokták a kényelmes bőrfoteleket. Nem fogják hagyni, hogy egy kívülálló belerondítson jólétükbe.

A Charlottesville körül kialakult és mesterségesen felfújt hisztéria ugyanebbe a forgatókönyvbe illik. Az elnök nem ítélte el kellő határozottsággal a városban történt erőszakot, sőt mindkét oldalt, az antirasszista tüntetőket és a szélsőjobboldali felvonulókat is hibáztatta az összecsapásokért – harsogja napok óta a CNN-től a német külügyminiszterig mindenki. Az igazság azonban az, hogy Trump – nagyon helyesen – elhatárolódott a valóban szélsőséges eszméket hirdető csoportoktól, egyben figyelmeztetett: az erőszak semmiképp sem megengedett, bárki legyen az elkövető.”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Onurisz
2017. augusztus 21. 14:34
Úgy tűnik, ilyen kétosztatú "egypártrendszer" van Nyugat-Európában is. Meg akarják buktatni, igen, csak az a baj, hogy talán jobb is lenne, ha megbukna. Mert ez a Trump egy politikai ripacs, nem erős, következetes személyiség, akit elvek vezérelnek és tudja, mit akar. Ilyen az, amikor a társadalmat és a politikát a gigatőke (ráadásul a történelmi újdonság, hogy arctalan gigatőke) tartja pórázon. Akik lázadnának, csak vergődnek, s felülnek az első szélhámosnak.
tango47
2017. augusztus 21. 11:46
A világ urainak gyomra nem tudja megemészteni a bakit, amit Trump győzelme jelent. Akkora ellenszélben (inkább tűnt tornádónak), amiben győzni tudott az amerikai házak rég a szomszédos államban landolnak, de Trump a twitter üzeneteivel kis túlzással, lemosta őket. Félreértés ne essék, én egy habókos, kiszámíthatatlan blöff-mannek tartom, aki bármelyik pillanatban veszélyes is lehet a világra. Ott a kies mintademokráciában az ilyeneket (akik kilógnak a sorból) rövid úton szokták elintézni.
Mindjárt
2017. augusztus 21. 07:57
Nem is tudom mit mondjak. A Magyar Időknek csúfolt szenylap inkább nevezhető Felcsúti Időknek mert egyik cikk a másik után csobtig nyal a felcsúti cigánynak. Szégyentelenűl, magyar emberekre méltatlanúl nyalnak a cigánynak. Ez a cikk meglepett mert Kottász Zoltan nagyon tisztán látja az aerikai politikát és azt érhetően le is írja. Ritka éleslátás az amerikai politikába egy magyarországi reportertől. Amit Kottász Zoltan leírt az amerikai politikusokról azt Trump elnök "swamp"-nak nevezi, posvány. Sajnos a posvány mindent legyőz. Trump elnök nemzeti radikális kampánya is kezd lelankadni. A posvány felörli. A legfontosabb tanácsadóit már menesztette, remélve, hogy ha azok nincsenek akkor majd kevésbé támadják. Ez nagy hiba mert a CNN féle sakálok még vadabúl támadják. Trump elnöknek nem kéne minden pitiáner senki sértegetésére, rágalmazására válaszolni de nem lenne szabad soha se megfutamodni a sakáloktól. Az amerikaiak többsége támogatja amit a Charlottesville tüntetőiről mondott. Igaza van. Nem kell szépítgetni azért mert a sakálok vonyítanak. A sakálol vonyitanak mert nem Hillary az elnök . Nem tudják elviselni a "biztos" győzelemből a bukást.
catalina9
2017. augusztus 21. 07:51
Nem véletlenül. Az amerikai kétpártrendszer ugyanis egypártrendszer." "...Jeff Blankfort úgy utal Washingtonra, mint „a cionisták legfontosabb megszállt területére” Igaza van. A cionista zsidók erősebbek, mint valaha. A cionista keresztények erőteljes támogatásával az izraeli érdekek biztonságban vannak. A cionista marok szorítását az amerikai közel-keleti politikában lehetetlen tagadni. Az nem áll Amerika érdekében, hogy mindig azt tegye, ami Izraelnek a legjobb. Az USA-ban nem az amerikaiak vannak hatalmon, hanem egy elit és lobbik, amelyek az engedelmességig pénzelik (és fenyegetik) a politikusokat. Természetes, hogy háborúkat viselni olyan országokban, amelyeket a legtöbb amerikai megkeresni sem tud a térképen, nem áll a nép érdekében...."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!