Helyettes államtitkár: A Fidesz nyolcszor többet költ nemzetpolitikára

2017. augusztus 21. 15:12

73 milliárd forintot fordít a nemzetpolitikára az illetékes államtitkárság – mondta Szilágyi Péter hétfőn Győrben. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint a magyar identitás megőrzése érdekében fontos a diaszpóra erősítése, az ott élő, magyar nyelvet és kultúrát oktatók segítése.

2017. augusztus 21. 15:12

A magyar identitás megőrzése érdekében fontos a diaszpóra erősítése – mondta Szilágyi Péter hétfőn Győrben, a nyugati diaszpórában magyar nyelvet tanítók 16. továbbképzésének nyitó napján a Széchenyi István Egyetemen.  A politikus elmondta: míg 2009-ben 9,1 milliárd forintot fordított nemzetpolitikára az akkori kormány, addig 2016-ban a nemzetpolitikai államtitkárság 73 milliárd forintot szánt erre a célra, ami kormányzati szinten megközelítette a százmilliárd forintot. A források 2017-ben és 2018-ban is nőnek. 

Magyarok a világban

Világszerte összesen 212, magyar nyelvet és kultúrát vasárnapi iskolában oktató intézményről tud az államtitkárság, a legtöbb Észak-Amerikában és Nyugat-Európában működik. Idén tavasszal az államtitkárság kérdőívet küldött az intézményeknek; ezeket eddig 113 iskola küldte vissza, ahol összesen ötezer gyermekkel foglalkoznak. A felmérés szerint az iskolák 58 százaléka nem önállóan bejegyzett szervezetként működik, 85 százaléka pedig nem tagja semmilyen pedagógusszervezetnek és kevesebb, mint fele rendelkezik oktatási tervvel. Igény mutatkozik tárgyi eszközök biztosítására, módszertani képzésekre és egyéb kulturális programok támogatására, mert az iskolák 62 százaléka semmilyen támogatást nem kap attól az országtól, amelyikben működik – mondta Szilágyi Péter.

Hangsúlyozta, hogy az eredmények alapján az államtitkárság kidolgoz egy fejlesztési koncepciót, jövőre pedig pályázati programok keretében a jogi személyiséggel rendelkező intézmények igényelhetnek támogatásokat. A fejlesztési koncepció várhatóan a Magyar Diaszpóra Tanács november 9-10-i ülésére készül el. A helyettes államtitkár kiemelte: nincs pontos statisztika arról, hogy világszerte mennyien vallják magukat magyarnak, de egy 2011-es felmérés szerint Észak-Amerikában 2 millióan, Lengyelországban pedig 178 ezren – fűzte hozzá.

Fejlesztési lehetőségek

A kormány 2013-ban elindította a Kőrösi Csoma Sándor-programot, amelynek keretében tavaly száz, idén szeptembertől pedig 115 Kárpát-medencei fiatal kerül a diaszpórában működő magyar szervezetekhez. A Rákóczi Szövetség több száz millió forintból táboroztat Magyarországon külhoni fiatalokat: 2016 szeptembere és idén június között 650 a diaszpórából érkező és 1850 a Kárpát-medencei szórványban élő diákot táboroztattak. 

Szilágyi Péter beszélt arról is, hogy a diaszpórára vonatkozó fejlesztési tervet tavaly fogadta el a kormány és négy stratégiai irányt jelöltek meg: az oktatásfejlesztést, a gazdasági együttműködés erősítését, a diaszpóra megerősítését és egy emigrációs és diaszpóraközpont létrehozását. A diaszpóraközpontban tudásteret és kiállítóteret is létrehoz a kormány. Közölte: az állampolgársági esküt eddig több mint 845 ezren tették le, 2018. november 9-re pedig meglesz az egymilliomodik eskütétel is. 

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flesh ripper
2017. augusztus 21. 19:22
A magyarság egységes, oszthatatlan. Akik ezt megkérdőjelezik, azok nem magyarok, tehát a magyarság nemzetpolitikai kérdésében (sem) kompetensek. Mehetnek a Kalahári sivatagba szöcskét enni.
fakocka
2017. augusztus 21. 18:56
Na ja, a voksok sosem olcsók.
realista
2017. augusztus 21. 18:33
"A Fidesz nyolcszor többet költ nemzetpolitikára" A lényeg a költésen van, mint más területeken is, mert akkor bőven jut a saját zsebekbe is.
Anti Komcsi
2017. augusztus 21. 18:19
Inkább ne költsön! Ismerjük a Kőrösi Csoma Ösztöndíjasokat... Felkészületlenek, lusták, heti 2-3 órát dolgoznak buliznak, jól érzik magukat, csak a magyar közösségekkel nem foglalkoznak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!