Miért kesereg Kövér László?

2017. augusztus 21. 13:22

Nyavalygás helyett ideje lenne inkább utat keresnie Magyarországnak.

2017. augusztus 21. 13:22
D. Horváth Gábor
Magyar Nemzet

„Ha Kövér László igazat állít az EU intézményeiről, akkor az ellenzékben lévő Fidesz jó indokkal és időben szabhatott volna gátat annak, hogy ez a helyzet kialakuljon. Megóvhatta volna Magyarországot attól, hogy az európai uniós intézmények és a brüsszeli politikai elit kiszolgáltassa a háttérhatalmaknak. A Fidesznek azonban esze ágában sem volt így tenni. Nemhogy nem akadályozta – mint például az írek és a csehek –, de nem is tiltakozott ellene. Tökéletesen egyetértett a szavazás kör lményeivel: »A sürgős tárgyalás és a napirendi javaslat kiegészítésének indoka az, hogy […] Magyarország azzal, hogy elsőként ratifikálhatja a dokumentumot, világosan kifejezi integrációs elkötelezettségét, egyúttal pedig pozitív jelzést küldhet a többi tagállamnak is.«

Az uniós országok parlamentjei közül a magyar Országgyűlés lihegve, kormánypártostul, ellenzékestül elsőként fogadta el a lisszaboni szerződés ratifikálását. Amelyről tehát valójában azt sem tudta, mi fán terem, s amelynek következtében az unió ma pontosan olyan, amilyen. Kövér László azóta sem nyilatkozta, hogy az akkor rossz ötlet volt. Nyavalygás helyett ideje lenne inkább utat keresnie Magyarországnak, elmélyülve az érdekérvényesítés más, hatékonyabb és korszerűbb módszereiben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kulalak
2017. augusztus 21. 19:31
Az egy salátatörvény-szerződés volt, s a franc se gondolta akkor, hogy ez lesz belőle, az összes EU tag ratifikálta előbb-utóbb így mind benne vagyunk. Csak ugye változtatni most már sokkal nehezebb, ezt elintézték. Volt benne szavazás változás, döntési mechanizmus változtatás meg a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak védelméről szóló charta alkalmazás, elnökség, euró mittudomén. Azóta az EP a fejünkre nőtt (föloszlatni!). Kövér mondhatja, hogy ő nem ilyen lovat akart. A Brexit meg megtörtént.
smarton
2017. augusztus 21. 17:29
"Az uniós országok parlamentjei közül a magyar Országgyűlés lihegve, kormánypártostul, ellenzékestül elsőként fogadta el a lisszaboni szerződés ratifikálását. Amelyről tehát valójában azt sem tudta, mi fán terem, " Így igaz. És nem is felejtjük el. De akkor is a Fidesz kormány az egyetlen szóba jöhető. Felkészül a Jobbik.
Szerintem
2017. augusztus 21. 17:13
Jól értem? Szóval a fidesz miért nem oldotta meg ellenzékből azt, amit ti elqratok, amikor hatalmon voltatok?
Lolka-Bolka
2017. augusztus 21. 16:15
te rohadt goreny... mirol dumalsz te patkany... nezd vegig milyen kampany folyt a bolsi kormanytol az EU mellet , egy hang sem esett a negativumokrol a kurva anyatok ti 19 es patkanyok ..... ja hat a .magyar nemzet -szegyen hogy ilyen nevvel ilyen patkany koponyegforgato gecyk mint irhattok..... kurva anyad es meg a kurva anyad
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!