Kire haragudjunk?

2017. augusztus 20. 11:56

Nem nagyon lehet példát találni arra, hogy leváltották volna a felelőst, különösen, ha kellőképpen magas pozícióban ült az illető. Például a roma önkormányzatnál eltűnt több mint másfél milliárd forintért sem vonták felelősségre a szervezet vezetőjét.

2017. augusztus 20. 11:56
Hajdú Péter
Magyar Nemzet

„Jellemző a rendszer arroganciájára, hogy az említett esetekben – és még számtalan más ügyben – el akarták tussolni a hibákat, vagy ha már semmiképpen nem lehetett elbagatellizálni azokat, akkor megmagyarázták, hogy tulajdonképpen csak az ellenzék, esetleg a sajtó rosszindulata fújta föl az ügyet. Nem nagyon lehet példát találni arra, hogy leváltották volna a felelőst, különösen, ha kellőképpen magas pozícióban ült az illető. Például a roma önkormányzatnál eltűnt több mint másfél milliárd forintért sem vonták felelősségre a szervezet vezetőjét. Sőt, Farkas Flórián továbbra is élvezi Orbán Viktor bizalmát, a hiányzó összegek nagy részét pedig pótolja a kormányzat.

Mindezek a példák jól mutatják, hogy a NER-ben annak, aki kellőképpen magas polcra tudott fölkapaszkodni, s kellőképpen szervilis, azaz gondolkodás nélkül végrehajtja a párt felső vezetésének utasításait, legyenek azok a legnagyobb sületlenségek vagy komoly szabálytalanságok is, nem nagyon van félnivalója.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HIHETŐS
2017. augusztus 21. 09:19
JÓHISZEMŰ MAGYAROK MEGHÜLYÍTÉSÉVEL PÉNZKICSALÁS „A VÍZ ÉG” TRÜKK: Egy nálam eredetiben is meglévő, általa aláírt propaganda anyag szerint, Gróf S. Zoltán „csak úgy” beszorozta a fénysebességet kétszázzal (!) és ezen az alapon ígéri meg, a "A VÍZ NUKLEÁRIS EREJÉVEL HAJTOTT AUTÓ" elkészítését. Valójában a találmányi leírásának a címe nem vízelégetés, hanem „Hidrogénnel üzemeltetett motor” („Patentleírás DE PS 3630345). Csalás, hogy egy hidrogénnel üzemeltetett motort nevez a "víz elégetésével hajtott motornak". Nem igaz, hogy a "találmánya" révén a víz "atomenergiája" működteti a motort. Az általa mutogatott (szovjetek által sorozatgyártott?) kézi hegesztő készülék vízbontást végez a szokásos módon elektromos árammal, és az így keletkező hidrogént és oxigént begyújtja és égeti. Az elektromos árammal szétválasztott hidrogén és oxigén vízkomponenseket újra egyesítő égetéssel állítja elő a „szúró lángot”, amiben az acél is ég. (Innen lehet a többletenergia, az acél vagy egyéb anyag saját égéséből.) lásd HIHETŐMAGAZIN http://www.tejfalussy.com/regiweboldalak/www.aquanet.fw.hu/szoveg/erdekessegek.htm Azonosító: spanyolzoltanvizegescsalasa170820
Peter8811
2017. augusztus 21. 07:23
Engem csak a Sarka érdekel.
Peter8811
2017. augusztus 21. 07:22
Előbb meg kellene keresnetek Simicskával a Demszky 170 milliárdját aztán jöhet az aprópénz is!
2017. augusztus 21. 07:11
Jámbor! Ettől nem leszünk szegényebbek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!