Kínos tény amerikai vandáloknak: a feketék rasszistábbak, mint a fehérek

2017. augusztus 18. 08:26

Ami az afroamerikaiakat illeti, nekik sem kell a szomszédba menni egy kis rasszizmusért.

2017. augusztus 18. 08:26
Szőnyi Szilárd
Válasz.hu

„Ami viszont az afroamerikaiakat illeti, nekik sem kell a szomszédba menni egy kis rasszizmusért. A Black Lives Matter nevű, alapvetően fehérellenes mozgalom azért is lehet ennyire sikeres, mert a faji előítélet a feketéknél különösen termő talajra lel – csak éppen fordított előjellel. Már egy 1964-es felmérés kimutatta, hogy körükben erősebb az antiszemitizmus, mint a társadalom egészében. Egy 1998-as kutatásból egész konkrétan az derült ki, hogy a feketék közel négyszer nagyobb eséllyel válnak zsidóellenessé, mint a fehérek.

A témával foglalkozó tanulmányok ennek általában két okot tulajdonítanak. Az egyik szerint a rabszolgatartás hátterében állítólag meghatározó módon volt jelen a zsidó tőke, és az egykori alávetettek leszármazottai most ezt verik le a szintén kisebbségben élő – és nem mellesleg a XX. században a poklok poklát ugyancsak megjáró – fehér népcsoport tagjain. A másik magyarázat ennél praktikusabb szempontot említ: a lakhatási válságot. A szegény feketenegyedekben az utóbbi évtizedekben horribilis bérleti díjat kellett fizetni – és amint az afroamerikai polgárjogi aktivisták észrevételezték, a háziurak leggyakrabban a zsidóság köréből kerültek ki.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2017. augusztus 18. 16:20
"Kínos tény: a feketék rasszistábbak, mint a fehérek" Ez igaz, de te ezt most a Valóság vagy G.Lali nácijainak kedvéért mondod...?
Megtalálta
2017. augusztus 18. 11:01
A BLM tagjai nem egyszer nyilatkoztak fekete felsőbbrendűségről. Rasszisták bizony.
katus
2017. augusztus 18. 10:06
"A rabszolgakereskedők zsidók voltak, ők importálták az afrikai munkaerőt, ez az egész probléma hozzájuk vezethető vissza. Persze az "ingyen munkaerő" lehetősége a nem zsidókat is felcsigázta, és ez lett az ára (a mai afro-amerikai közösség létezése), hogy a keresztény elveket a vevők félredobták annakidején..."
katus
2017. augusztus 18. 10:05
"Hát az USA most egy komoly etnikai anarchia előtt áll. Ide vezetett a nagy elfogadó, befogadó, toleráns liberalizmus. A Majmok bolygója című film kezd megvalósulni...... Az igazán durva az lesz, amikor a fegyveres erőkön belül (rendőrség, sereg, haditengerészet, nemzeti gárda stb) is felüti a fejét nigger öntudat. Na az lesz ám izgi."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!