Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Történelmi csapda Európának

2017. augusztus 14. 08:56

Ameddig lesz Európai Unió, addig kérdéses marad, hogy Törökország ennek tagja lesz-e, barátja, valamilyen formában társa, avagy ellensége.

2017. augusztus 14. 08:56
Georg Paul Hefty
Heti Válasz

„Ha Angela Merkel kancellár a külpolitikáját éppen olyan tudományos precizitással és elméleti felkészültséggel műveli, mint egykor a fizikai kutatásait, akkor tekintetbe veszi, hogy az ő kormányzása után is lesz Németország és Recep Tayyip Erdogan diktatúrája után is létezik majd Törökország. És ameddig lesz Európai Unió, addig kérdéses marad, hogy Törökország ennek tagja lesz-e, barátja, valamilyen formában társa, avagy ellensége.

Az 1963-as társulási szerződés megkötése óta Törökország egymástól igen különböző kormányai különféle módon, de egyfolytában törekedtek az uniós tagságra. 1999-ben elérték a tagjelölti státuszt, és mint kezdő miniszterelnök még maga Erdogan is igyekezett Brüsszel kedvében járni: 2003-ban eltöröltette a halálbüntetést, megengedte a kurd nyelv oktatását, és megegyezett Örményországgal egy közös történészbizottság felállításáról a népirtás kivizsgálására. Noha 2005-ben elkezdődtek a formális belépési tárgyalások, nyílt titok volt, hogy mindez nem teszi esélyessé Erdogant arra, hogy úgy vonuljon be a történelembe, mint az a miniszterelnök, aki Törökországot nagyhatalommá teszi Európában, főleg annak nyugati térségében.

Erdogan sikertelenségének egyik okozója Merkel kancellár, aki – a németországi közhangulattal egyetértve – 2005-től, kormányra lépésétől kezdve Törökországot csupán a megkülönböztetett partnerség szintjére akarta emelni. Kezdettől fogva veszélyes személyiségnek tartotta a vele azonos korú török kormányfőt. Erdogan a maga részéről szintén jól ítélte meg Merkel személyiségét, sejtve, hogy sok-sok éven át útjában fog állni. Németország valóban egyetértett Nicolas Sarkozy elnökkel 2007-ben abban, hogy Törökország belépését és teljes jogú EU-tagságát lehetőleg meg kell akadályozni.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
navis praetoria
2017. augusztus 18. 15:07
jav: Az európai elitnek szakítania kell a balliberalizmussal és egy markánsan európai Európát kell képviselnie.
navis praetoria
2017. augusztus 18. 14:58
Erdogan sikertelenségének fő okozója Erdogan. Amíg Törökország kemálista szekuláris állam, volt, megvolt az elméleti remény, hogy hosszú távon europaizálódik és közeledhet az EU-hoz. Erdogan felszámolta Kemal Atatürk örökségét és az iszlám köztársaság felé vezeti országát. Tehát: nix Európa.
Akitlosz
2017. augusztus 15. 00:29
"Ameddig lesz Európai Unió, addig kérdéses marad, hogy Törökország ennek tagja lesz-e, barátja, valamilyen formában társa, avagy ellensége. " Azt a kis időt már fél lábon is kihúzza Törökország, ameddig még az Európai unió létezik. Törökország léte jóval biztosabb, mint az Európai unióé.
atila68
2017. augusztus 14. 12:23
Törökország nem Európa.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!