Akiknek semmi sem drága, avagy kisszerű politikai játszmák és azok haszonélvezői

2017. augusztus 13. 14:29

Előbb csak a magyarokkal szembeni elfogultságukról ismert hírcsatornákon folyt a nacionalista hangulatkeltés, majd a legjelentősebb román pártok vezetői is csatlakoztak a magyarellenes kórushoz.

2017. augusztus 13. 14:29
Szentgyörgyi László
Erdélyi Levelek

„A Gyulafehérvári – Erdély Romániához csatolását kimondó – Nagygyűlés jövő évi centenáriuma kapcsán sikerült az RMDSZ elnökének olyant mondania, amivel egyből magára vonta a teljes román média és a közvélemény figyelmét. Előbb csak a magyarokkal szembeni elfogultságukról ismert hírcsatornákon folyt a nacionalista hangulatkeltés, majd a legjelentősebb román pártok vezetői is csatlakoztak a magyarellenes kórushoz.

Mit is mondott Kelemen Hunor múlt heti, a kolozsvári Szabadság c. napilapnak adott interjúban? Mindössze annyit, hogy már érződik az a nacionalista hullám, amelyet egyesek a centenárium közeledtével keltenek. 

(...)

A sovénnacionalista médiaszereplők és politikusok, amint az várható volt, azonnal lecsaptak, azóta zúg a magyargyűlölő kórus, követelik az eset megtorlását. Odáig fajultak a dolgok, hogy a hangzatos nevet viselő, magát civilnek mondó Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) közleményben követelte Kelemen román állampolgárságának megvonását.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
TMATMA
2017. augusztus 14. 00:00
Ki hiszi azt és miért, hogy minket majd a nagy nemzetköziség nevében szeretni fognak az utódállamok politikusai? Vajon mi szeretjük őket?
noMores
2017. augusztus 13. 23:24
A magyar diplomáciára mindig számíthatnak a külhoni testvéreink: a két focista (szpetike, oviktorka) odamennek, kettőt rúgnak a lasztiba, és kész. Meg van oldva. hát vagy nem, mert hát ez a kettő szerencsétlen csak az öltözőből ismeri a külföldi kommunikációt:(
madarasi.abel
2017. augusztus 13. 22:25
Hát, egy nemzetállamban ilyesmit nem illik mondani. Viszont Kelemen Hunor igazat beszélt. Akkor esetleg a mi Viktorunk nemzetállamozott botorul? Most egy kicsit tanácstalan vagyok. Kéne valami mankó a kognitív disszonancia feldolgozásához.
Tehetős Totó
2017. augusztus 13. 17:29
Kelemennek kellemetlen szembenézni a nagy büdösoláh valósággal. Amikor kultúrfelelős és miniszterelnök helyettes volt, minden okés volt: még Tőkés érdemrendjének visszavonásáért sem verte ki a díszhisztit. Most már más a "tehen" fekvése, ugye lódoktor úr!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!