Béruniót az igazságosabb társadalomért!

2017. augusztus 12. 14:18

Ha az állami vállalatok vezetőit megilleti a nyugat-európai bérszínvonal, akkor illesse meg a többi alkalmazottat is!

2017. augusztus 12. 14:18
Jobbik
Közlemény

„Az általában párthűség alapján kinevezett, sokmilliós prémiummal megajándékozott állami cégvezetők fizetése már elérte a nyugat-európai szintet. Az állami vállalatoknál foglalkoztatott munkavállalók jelentős részének azonban a dolgozói szegénység jelenti a mindennapok valóságát. Az alacsony béreket versenyelőnynek feltüntető Fidesz-kormány hétéves eredményei: a nettó szlovák átlagbérek már lekörözték, az egy főre jutó román fogyasztás pedig beérte a magyar szintet.

Elképesztő cinizmus a vezérigazgatók busás javadalmazása, miközben az alacsony fizetések miatt a MÁV folyamatos munkaerőhiánnyal küszködik, és lassan lasszóval kell fogni a postai kézbesítőt is. Felháborító pofátlanság az állami követeléskezelő vezetőjének 9 millió forintos prémiuma, miközben hitelkárosultak tömegét hagyták cserben az út szélén. Elfogadhatatlan – habár kormánypárti szempontból logikus – a Fidesz házi alapítványát 320 millióval kitömő állami légiirányító cég főnökének jutalma is.

Ha az állami vállalatok vezetőit megilleti a nyugat-európai bérszínvonal, akkor illesse meg a többi alkalmazottat is! A kormánypárti propaganda hazugsága ellenére a Jobbik béruniós kezdeményezése nem a kommunizmus felé viszi hazánkat, hanem egy igazságosabb, élhetőbb és versenyképesebb Magyarország esélyét jelenti.

Ander Balázs országgyűlési képviselő, a Jobbik Munkavállalói Érdekvédelmi Munkacsoportjának vezetője”

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2017. augusztus 12. 17:45
Lapos is meg magos is ..........................na mi az? A Jobbik béruniója!!!!!!!!!!!!!!
OrangeOrder
2017. augusztus 12. 17:39
Kicsit demagóg :) nem baj, a maradék jobbikosoknak szól, ők hálásak lesznek érte.
csombor
2017. augusztus 12. 17:27
Most, hogy megállítottuk Brüsszelt, könnyen a fülébe súghatjuk, hogy mi magyarok, egyenlő munkáért, egyenlő bért akarunk. Csak semmi kettős mérce! :) A minimálbérről nem meggyőzni kell, hanem a minimálbért elrendelni kell.
SilentBob
2017. augusztus 12. 16:45
Ander Balázs Fehérember már nincs is a Jobbikban?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!