Molnár Gyula: A választási rendszer a Fideszre fog visszaütni

2017. augusztus 11. 17:51

A jelenlegi választási rendszer lesz a Fidesz sírásója és vissza fog rá ütni – mondta az MSZP elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

2017. augusztus 11. 17:51

Ez a választási rendszer lesz a Fidesz sírásója, mert ebben a rendszerben relatív többséggel is lehet abszolút többséget csinálni. Ugye ez volt a céljuk, ez fog majd rájuk visszaütni – nyilatkozott rendkívül magabiztosan Molnár Gyula, az MSZP elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Molnár Gyula a műsorban beszélt a Gyurcsány-kérdésről is. A szocialisták elnöke elmondta, hogy pontosan tudják, hogy Gyurcsány Ferenc meghatározó politikus és az összefogás folyamatában szükség van a DK-ra és a DK szavazóira, azonban Gyurcsány Ferenc nem lehet rajta az összefogás listáján. Erre a műsorvezető közbeszólt, hogy „milyen dolog az, hogy én meghívok egy családot, de azt mondom, hogy a nagypapa ne jöjjön”. Molnár erre azt válaszolta, hogy „hát ez nem szép dolog”, de ha ezt az „analógiát fogjuk vinni, akkor biztos, hogy el fogom veszíteni”.

Az MSZP elnöke megesküdött a műsorban arra is, hogy nincs az MSZP-nek olyan tagja, aki a Fidesszel kollaborál.

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Onurisz
2017. augusztus 14. 10:46
A magyar választási rendszer 89 óta olyan, hogy "relatív többséggel is lehet abszolút többséget csinálni". Ez nem a Fidesz találmánya. A Fidesz az egyéni körzetek súlyának növelésével és a korrekciós jellegű listás mandátumok arányának csökkentésével fokozta a rendszer aránytalanságát, és ennek következtében relatív többséggel már kétharmados parlamenti többséget is el lehet érni. Na, ez valóban visszaüthet egyszer a Fidesz által létrehozott alkotmányra, mert semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy ha egyszer a Fidesz ellenzéke kétharmadot szerez, megváltoztatja az alaptörvényt. A Fidesz teoretikusai úgy gondolták, hogy az egyfordulós választás ezt a kockázatot ellensúlyozza, mert az ellenzéki kétharmadnak csak akkor van esélye, ha az ellenzék előre összefog vagy egy pártba tömörül, ám a választáson történő indulás megkönnyítésével így is meg lehet manipulálni, hogy ne két jelöltre szűküljön le az egyéni körzetekben a vetélkedés. Eddig működött az elképzelés, és nagy valószínűséggel jövőre is működni fog. Ám ha a Fidesz egyszer elveszíti a relatív többségét, attól kezdve annak "dolgozik" a rendszer, aki megszerzi azt. A kevesebb alighanem több lett volna, de ez nem Orbán stílusa.
hátakkor
2017. augusztus 14. 07:33
"A jelenlegi választási rendszer lesz a Fidesz sírásója és vissza fog rá ütni – mondta az MSZP elnöke " Ugye milyen remek a választási rendszer Gyula! Az mszp 7%-ával is a Fideszre üt vissza és meg is ássa a sírját.
nyugalom
2017. augusztus 13. 22:21
Szegény gyuszi, azt sem tudja, mikor mit beszél!
Szerintem
2017. augusztus 13. 09:18
Hogy lehet, hogy ez a börtöntöltelék bűnöző Gyula még mindig szabadlábon van?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!