Egy év alatt hétezer menekült kapott munkát Németországban

2017. augusztus 10. 16:18

Sikerként értékeli a német munkaügyi miniszter, hogy tavaly augusztus óta hétezer menedékkérő helyezkedett el a munkaerőpiacon. Ám a helyzet még mindig aggasztó: a menekültek szak- és nyelvtudás híján vannak, és magasabb körükben a munkanélküliség is.

2017. augusztus 10. 16:18

Németországban egy éve könnyítették a menekültek munkavállalásának feltételeit, ennek köszönhetően tavaly augusztus óta több mint hétezer ember talált magának munkát. A hiányos nyelvtudás azonban továbbra is nagy gondot okoz az elhelyezkedésnél – mondta el csütörtökön Andrea Nahles szövetségi munkaügyi miniszter.

Siker a hétezer menedékkérő munkája?

Németországban éppen egy éve döntöttek arról, hogy három évre felfüggesztik az úgynevezett munkapiaci elsőbbségi vizsgálatot azokban a térségekben, amelyekben az országos átlag alatt van a munkanélküliség. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a kijelölt régiókban egy menedékkérő vagy menekült, illetve a nemzetközi védelem valamely más formájában részesített személy jelentkezik egy állásra, és alkalmasnak bizonyul, felvétele előtt nem kell megvizsgálni, hogy van-e alkalmas német vagy más uniós állampolgár jelentkező a munkára. Nahles sikerként értékelte, hogy a könnyítésnek köszönhetően hétezer menedékkérő tudott elhelyezkedni.

A koblenzi kereskedelmi és iparkamara adatai szerint Hessen tartományban 2016 végén a nyolc leggyakoribb származási országból – Afganisztán, Eritrea, Irak, Irán, Nigéria, Pakisztán, Szomália és Szíria – majdnem 17 ezer menekültet foglalkoztattak. A munkavállalók több mint fele szakképzettséget igénylő munkakörben tudott elhelyezkedni, 42,1 százalékuk pedig kisegítő munkásként kapott állást.

Se nyelvtudás, se szakmai ismeret

Továbbra is gondot okoz azonban a nyelvtudás hiánya. Sonja Kazma, a szövetségi munkaügyi hivatal (BA) egyik regionális igazgatója szerint „ami a jogszabály szerint lehetséges lenne, az a gyakorlatban gyakran kudarcba fullad a hiányzó nyelvi és szakmai ismeretek hiányában”.

Stefan Noort, a hannoveri kereskedelmi- és iparkamara (IHK) szóvivője is egyetértett azzal, hogy számos munkakörben nem elég az alap nyelvtudás. Különösen igaz ez az olyan állások esetében, ahol technikai berendezéseket kell kezelni vagy emberekkel kell kapcsolatot tartani.

Habár a nagyobb üzemekben és gyárakban továbbra is nehézkes a beilleszkedés, a kisiparosoknak sokat segített a jogszabály-változtatás. A festőknél, víz- és gázszerelőknél vagy takarítócégeknél jobban működik az integráció – mondta Sabine Mexer, a hannoveri iparkamara menekültügyi megbízottja.

Még messze az alagút vége

Az eredmények dacára azonban sok menekültnek még mindig nincs munkája. Sachsenben például tavaly decemberben a leggyakoribb származási országokból érkező, munkaképes menekülteknek majdnem hatvan százaléka volt munkanélküli.

A helyzeten javíthat a fiatal menedékkérők képzése, Berlinben és Rajna-vidék-Pfalzban október óta több mint ezer-ezer menekült fiatal jelentkezett ipari tanulónak.

(MTI)

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
edvind johnsson2.0
2017. augusztus 11. 09:20
Ezek szerint a német egészségügynek csak 7000 agysebészre volt szüksége.
Lanchaster
2017. augusztus 11. 08:48
Na tessék, ehhez képest nálunk... http://valasz.hu/itthon/egyetlen-torvennyel-szereztunk-54-ezer-uj-magyart-125043 "...A Magyarországon élők közül honosított felnőttek javítják Magyarország képzettségi mutatóit, mivel 21 százalékuknak van diplomája, az össznépességnél ez az arány csak 18 százalék."
luisbathhelena
2017. augusztus 11. 08:22
Városunkban pár éve nagy felbuzdulással a pozitív diszkrimináció nevében megpróbáltak 30 cigányt integrálni a városi parkgondozási programban. Új munkaruha, szerszámok, fizetési előleg (!! ki kapott olyat???) 3 napon belül megfeleződött a számuk (munkaruha el), a hóvégi fizetést azt hiszem négyen érték el. A többi szó nélkül lelépett. De hogy ez miért jutott eszembe...
gonterl
2017. augusztus 11. 07:08
Még nem telt el a négy öt év, de az idő halad. http://ktkj.blog.hu/2016/05/09/tortenelmi_attekintes_750
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!