Erdogan: Terrorszervezeteket támogat Németország

2017. augusztus 07. 18:47

Törökellenes terrorszervezetek támogatásával vádolta Németországot Recep Tayyip Erdogan török elnök, mert Berlin nem reagált arra a több ezer aktára, amelyben Ankara az általa terrorszervezeteknek minősített csoportokhoz köthető emberek kiadatását kérte.

2017. augusztus 07. 18:47

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn ismét a Törökország-ellenes terrorszervezetek támogatásával vádolta Németországot – jelentette a Günes török kormányközeli napilap internetes oldalán.

A török államfő az északkelet-törökországi Rizében tartott beszédet a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) helyi képviselői előtt. Erdogan elsősorban azt kifogásolta, hogy Berlin nem reagált arra a több ezer aktára, amelyben Ankara az általa terrorszervezeteknek minősített csoportokhoz köthető emberek kiadatását kérte. Mint mondta: Törökország 4500 dossziét jutatott el Angela Merkel német kancellárhoz, de egyikre sem kapott választ. Rámutatott: Berlin ugyanakkor azt várja Ankarától, hogy az majd kiadja a Törökországban terrorizmus vádjával letartóztatott német állampolgárokat. A török elnök hangoztatta: a terrorszervezetek mögött számos erő áll, de  ezzel kapcsolatban részletet nem említett. 

Erdogan már többször vádolta azzal Berlint, hogy menedéket nyújt a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres függetlenségi harcot vívó Kurdisztáni Munkáspárt (PKK), valamint a tavaly júliusi puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok szimpatizánsainak, többek mellett magas rangú katonatiszteknek, politikusoknak és újságíróknak. A PKK-t az Európai Unió is terrorszervezetként tartja nyilván. Az Egyesült Államokban élő Gülen tagadja az összeesküvés kitervelésének vádját.Törökországban az utóbbi egy évben több mint 50 ezer embert helyeztek előzetes letartóztatásba, és körülbelül 170 ezer ember ellen indítottak eljárást terrorszervezetekkel összefüggésben. Mindemellett nagyjából 150 ezer embert elbocsátottak vagy felfüggesztettek állásából.

A német és a török kormány viszonya a puccskísérlet óta folyamatosan romlik, a kapcsolatot konfliktusok egyre hosszabb sora terheli, ami a közelmúltban diplomáciai viszályhoz vezetett. A berlini vezetés a múlt hónapban irányváltást jelentett be, az eddiginél keményebb fellépést ígér Törökországgal szemben, arra hivatkozva, hogy Ankara elfordul az európai értékektől.

(MTI)

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2017. augusztus 08. 02:30
Peter Sweden az egyetlen svéd újságíró, aki a migrációról és Svédországról tényszerűen mer írni. Július 27-én Peter Imanuelsen, az Egyesült Királyságban élő svéd újságíró, aki cikkeit Peter Sweden névvel jegyzi, leírta, mi történt vele, amikor két szicíliai kikötőben videón akarta rögzíteni azt, hogy miként érkeznek tömegesen Szicíliába a migránsok. Azt, amit sem a svéd, sem a német tévében nem mutatnak, mint írta. Felvételén látható volt, amint az Aquarius és a Phoenix „civil szervezetek” hajóin csaknem ezer migráns fut be. A rendőrség arra kényszerítette, hogy törölje felvételeit. Ellenkező esetben börtönbe vitellel fenyegették meg. Videója végén ezt kérdezte: „Mit rejtegetnek az európai kormányok?… Nyilvánvalóan sok mindent” – felelte meg saját kérdését. Most a független jobboldali svéd Fria Tider hírportálon írta meg részletesen szicíliai „élményeit” „Itt cserélik ki Európa népét – meghunyászkodva” címmel. Azzal kezdte, hogy elmondja, mi motiválta a szicíliai utazásra. Az, hogy olyanokat hallott és olvasott, miszerint szegény menekültek érkeznek Európába a háború elől, valamint hogy nők és gyermekek. A helyszínen egészen mást látott. Hatalmas méretű, szervezett műveleteket. http://magyaridok.hu/kulfold/peter-sweden-az-egyetlen-sved-ujsagiro-aki-migraciorol-es-svedorszagrol-tenyszeruen-mer-irni-2052772/
választópolgár
2017. augusztus 07. 19:42
És a törököket nemrég még fel akarták venni az euba...
anegy_
2017. augusztus 07. 19:35
Ankara elfordul az európai értékektől." Megint ezek az európai értékek! Valaki homályosítson már fel, hogy ez a semmitmondó érték, mitől érték? Amit a brüsszeliták (hímnem, nőnem, semlegesnem) árasztanak magukból, attól minden normális embernek felfordul a gyomra. A németek lehúzhatják magukat a klotyón, az értékeikkel együtt. Erdogán igen erősen tudja védeni a népe értékeit, érdekeit.
még fokozza
2017. augusztus 07. 19:22
Akkor a németek is szervezhették a puccsot. Ukrajnában is benne volt kezük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!