Netanjahu ellen és mellette is tüntettek Izraelben

2017. augusztus 06. 10:12

Ezrek tüntettek a kormányzati korrupció ellen Izraelben. Ugyanakkor Netanjahu támogatói is tüntetést szerveztek.

2017. augusztus 06. 10:12

Több mint kétezren tüntettek a korrupció ellen Izraelben szombat este az állami főügyész lakásának közelében, Petach Tikván, miközben  velük szemben pár méterre néhány tucat kormánypárti tüntető is megjelent.

Szombat este már harminchetedik hete tüntettek Aviháj Mandelblit államügyész lakásának közelében a korrupció ellen, követelve a Benjámin Netanjahu kormányfő elleni nyomozás és a vádirat benyújtásának felgyorsítását.

Ezen a hétvégén először a kormányzó jobboldali Likud párt Netanjahuhoz hű hívei is felsorakoztak velük szemben. Ők az interneten tömeges mozgósítást és legalább ezer fős részvételt hirdettek, de csak néhány tucat hangadó jelent meg izraeli zászlókba burkolódzva a korrupciót elítélőkkel szemben, olyan szlogeneket skandálva, hogy „Bibi melech Iszrael”, vagyis „Bibi, (Benjámin Netanjahu) Izrael királya”. Az ellentüntetők a Petach Tikván található bevásárlóközponttal szemben elsősorban a médiát okolták és gyalázták a kormányfő elleni korrupciós nyomozásokért és a demokratikusan megválasztott hatalom elleni puccsal vádolták a „baloldali” újságírókat a megvesztegetési ügyek kiteregetése miatt.

Közben a tér másik oldalán, a bevásárlóközpont árkádjai alatt a hétről hétre fokozatosan növekvő és ezen a héten az eddigi legnagyobbra duzzadó tömeg – a helyi média szerint két-háromezer tüntető – a múlt héten már hivatalosan is korrupciós nyomozás alatt álló miniszterelnök távozását követelte, a nyomozás lassú ütemét sérelmezte és ezért Mandelblitet okolta. A korrupcióellenes tüntetés elvileg pártoktól független volt, noha egyértelműen többségben voltak az ellenzéki, baloldali pártok tagjai és támogatói, de megjelentek és beszédet mondtak a kormányzó Likud párt olyan képviselői is, akik szemben állnak az utóbbi hónapokban a kormány vezető köreiben feltárt megvesztegetési ügyekkel. 

Elegük van

Az utóbbi hetekben az ország egyre több városában zajlottak a Petach Tikván rendezett legnagyobb demonstrációval egy időben hasonló tüntetések, ezen a szombaton összesen tizenhét helyen szálltak síkra a korrupcióval szemben.  A megvesztegetési ügyek ellen tüntetők többek között olyan jelszavakat skandáltak, mint „A vagyon alvilági rendszere”, „Elég volt a korruptokból”,  „Bibi Netanjahut a Maszijáhu börtönbe” (ez az a büntetés-végrehajtási intézmény, ahonnan mindössze pár hete szabadult az ország előző kormányfője, a korrupció miatt elítélt Ehud Olmert).

A tömegtüntetést egy nappal azután rendezték, hogy Ari Harow, Netanjahu bizalmasa és volt kabinetfőnöke vádalkut kötött az izraeli ügyészséggel, s ennek keretében vallomást tesz a miniszterelnök elleni nyomozásokkal kapcsolatban. Harow átadja ismereteit az oligarchák által a Netanjahu családnak adott nagy értékű ajándékairól, a kormányfőnek a Jediót Ahronót című újság tulajdonosával folytatott médiabefolyásolási korrupciós ügyéről. Az egykori kabinetfőnök a tévé beszámolója szerint a tengeralattjárókkal és más gyanús katonai beszerzésekkel kapcsolatban is rendelkezik információkkal.

Béna kacsa

Az izraeli médiában az utóbbi napokban megjelent elemzések szerint Ari Harow vádalkuja alapvető változást hozott Benjámin Netanjahu helyzetében, aki a várható vádirat benyújtásáig már csak béna kacsaként tud kormányozni, mert minden lépését annak függvényében vizsgálják majd, hogy az ellene folyó bűnügyi nyomozás miatt tette-e meg. Az izraeli törvények szerint Netanjahu elvileg még a vádirat benyújtása után is  hivatalában maradhat, de ilyenre még nem volt példa Izrael történetében, és a legfelsőbb bíróság egyik korábbi döntése szerint le kell mondania annak a miniszternek, aki ellen bűnügyi vádiratot nyújtottak be.

Benjámin Netanjahu elődje, Ehud Olmert már jóval a korrupciós ügyészi vádirat elkészítése előtt átadta a miniszterelnöki széket, és távozása után új választásokat írtak ki Izraelben.

Netanjahu pénteki, a Facebookon elhangzott üzenetében „háttérzajnak” nevezte az Ari Harow-val aláírt vádalkut követő hatalmas izraeli médiavisszhangot és kijelentette, hogy tovább kívánja vezetni az országot.

(MTI)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
illiberator
2017. augusztus 06. 22:14
Aha, a "korrupció elleni küzdelem" a jolly jocker - tudjuk ezt már Goodfriend és Zazrivec patkányok óta. Uncsi.
illiberator
2017. augusztus 06. 22:10
Soros NGO-k, és a mazsihisz biztosan az ellene tüntetőket támogatták.
SilentBob
2017. augusztus 06. 15:02
Zsidó belügy.
Morgen
2017. augusztus 06. 14:16
Szorgos kis NGO-k tüntetgetnek. El kell mondani az embereknek, hogy milyen jó lett a helyzet Ukrajnában a Majdanon ugrálás után! A gyalogok érdeke, hogy mindenképpen nevetségbe fulladjon a felforgató bagázs!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!