Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Bábeli világrend igazságok nélkül

2017. augusztus 02. 16:54

Beszélni sem tudunk, ha szavaink hol ezt jelentik, hol azt. Márpedig valami ilyesféle, igazság nélküli bábeli világrendet barkácsolnak a háttérmunkások.

2017. augusztus 02. 16:54
Czakó Gábor
Magyar Idők

„Az említett erők és eszmék bűne, hogy szemben állnak a századok új rendjének világromboló csalafintaságával. Ennek élén jelenleg egy közismert spekuláns áll, aki ha holnap elpárologna a földről, azonnal átvenné a helyét egy hasonmása, ezért a személyével foglalkozni fölösleges. A hasonmások üresek. Mondhatni: üregek. Semmik, nem azok, akiknek mutatkoznak. Szavuk üres fazék kondulása. A foglalkozása viszont jellemző, mert a semmiből csinál – például árfolyamok mozgatásával – valamit, azaz hasznot. Dézsmálja a gyanútlanokat.

Az igaz, az igazság eszméjéhez viszont érdemes még egyszer visszakanyarodni. Könnyű belátni, hogy nélküle semmilyen emberi kapcsolat nem lehetséges. Sem személyes, sem üzleti, sem politikai együttműködésre nem vagyunk képesek. Beszélni sem tudunk, ha szavaink hol ezt jelentik, hol azt. Márpedig valami ilyesféle, igazság nélküli bábeli világrendet barkácsolnak a háttérmunkások. Olyan társadalmat, amelynek fürge mozgását nem akadályozzák a nemzetállamiság történelmi koloncai: a hagyományok, a kultúra, a nyelv és hasonlók. No meg az úgynevezett igazsághoz való alkalmazkodás, például az adott szó teljesítésének nehézkessége. Amíg ennyi baj terheli az embert, addig élni sem érdemes…

A minap egy helsinki bizottságos ember keservesen panaszolta: »Végtelenül rossz megélni azt a gyűlölethullámot, ami felénk árad.« Keserves, értetlenkedő mondata előtt és után elképesztő rágalmakat szórt ellenfeleire. Talán Hegedűs hadnagy is hasonló lelkiállapotban lehetett élete utolsó napján, Eger várának udvarán.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2017. augusztus 02. 22:09
Mint most is!
OberEnnsinnen
2017. augusztus 02. 18:41
" Márpedig valami ilyesféle, igazság nélküli bábeli világrendet barkácsolnak a háttérmunkások." És, hogy mekkora a spektrum, amely eme ördögi erőnek dolgozik? ---- "Alföldi ígéri, nem lesz balhé" Szigorú szabályai vannak a Hegedűs a háztetőn színpadra állításának. Szeptember 10-én mutatja be Alföldi Róbert a Hegedűs a háztetőn című gigamusicalt. A keddi beharangozó sajtótájékoztatón a rendező úgy fogalmazott: „semmi balhé nem lesz”, miután a darab jogtulajdonosainak igen szigorúak a színpadra állítási feltételei." Ez bizony nem a János vitéz, sem valamiféle bő gatyás magyar darab. Itt "igen szigorúak a színpadra állítási feltételei."" ---- "Nagy csapás érheti Magyarországot - Kiderült, ezermilliárdok sorsa a tét Súlyos hibákra bukkantak Magyarország legnagyobb keretközbeszerzésének eddigi lebonyolítása során az Európai Bizottság auditorai, a Portfolio értelmezése szerint több ezermilliárd forintnyi EU-támogatásunk felfüggesztése is bekövetkezhet. " "Az ügy előzményei A 24.hu még július elején írta meg," Csupán kettő hírecske, mindkettő arról szól: Magyarországgal meg lehet tenni, a gyalázkodást, az elszámoltatást auditori szinten, egy cseh konzorciumot kizártak, "hogy olyanokat zárt ki a mintafeladat megoldása során a magyar hatóság, akiket nem kellett volna és közben olyanok kerültek be a térségenként 4-4 nyertes közé, akik közül sokat ki kellett volna zárni." Nem kellett volna - ez a vizsgálat lényege...
balbako_
2017. augusztus 02. 18:39
minden fehér rasszista, a fehér középosztály, a fehér munkásosztály, a fehér férfiak, a fehér nők, a fehér melegek, a fehér gyerekek." Még egyszer szeretnénk hangsúlyozni, hogy ezt egy olyan ember mondta, aki a Cambridge-re jár, és ösztöndíjjal pedig a Harvardon is tanult.
balbako_
2017. augusztus 02. 17:32
Talán Hegedűs hadnagy is hasonló lelkiállapotban lehetett élete utolsó napján, Eger várának udvarán.” Nem hiába íróember Czakó, mert ennél találóbb lezárása a témának nem lehet. (Persze ahhoz kéne tudni kire célzott ugye libnyaffok és új jobbikosok?)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!