A női provokátorok anatómiája

2017. július 27. 11:44

Az Index-HVG-444 Bermuda háromszög szerint Magyarországon a lakájmédia férfi olvasói a nőket elnyomják, verik, nem engedik dolgozni, s ha igen, akkor is csak éhbérért, csak „gyerekgyártásra”, főzésre, és mosogatásra tartják.

2017. július 27. 11:44
Apáti Bence
Polgár Portál

„Szegény jóravaló provokátornőt aztán a szokásos ügymenet követve – ahogyan ez egyébként minden provokátorral megesik, miután provokált – elráncigálták a provokáció helyszínéről. Egy felnőtt férfinak nem tekinthető ember pedig a haját is meghuzigálta. (Bár utólag férfiasan bocsánatot kért!) Én egyébként utoljára a Bécsi úti oviban húztam meg Barna Annamari gyönyörű hosszú haját, abban a reményben, hogy mielőtt feleségül veszem, az én társaságomban fogja elfogyasztani a zöldborsófőzeléket. Fiatal voltam, s naiv. Valamint gyerek. Felnőtt férfi nem verekszik nőkkel.
Pont.

Hálaistennek nagyobb baj nem történt. (Innen is mielőbbi gyógyulást kivonások földimnek, és csak arra kérném, hogy vigyázó szemét a »fekete ruhás nővérre« vesse. Mert van az úgy, hogy a baloldali agitpop corporation felveszi, megrágja, aztán kiköpi a tudatlan ámde jó szándékú civilt, aki aztán, miután feleslegessé vélik a »diktatúra elleni harcban« az öngyilkosság gondolatával kezd kacérkodni… És ez most nem a vicc helye!) A nyájas olvasóval – aki csak a »lakájmédiát« olvassa – szeretném itt és most közölni, hogy az Index-HVG-444 Bermuda háromszög szerint Magyarországon a lakájmédia férfi olvasói a nőket elnyomják, verik, nem engedik dolgozni, s ha igen, akkor is csak éhbérért, csak »gyerekgyártásra«, főzésre, és mosogatásra tartják.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Conduct
2017. július 27. 18:55
Nem vagyok libbant,szerintem elèg komoly különbsèg van fèrfi ès nô közt,ès ne szemèlyeskedj mert semmit nem tudsz ròlam.Inkàbb verd meg a pàrod!
Dénia
2017. július 27. 18:38
"Az Index-HVG-444 Bermuda háromszög szerint Magyarországon a lakájmédia férfi olvasói a nőket elnyomják, verik, nem engedik dolgozni, s ha igen, akkor is csak éhbérért, csak „gyerekgyártásra”, főzésre, és mosogatásra tartják." Nekem az a legnagyobb bajom ezzel, hogy ez is csak import nyavajgás, és köze nincs a magyar valósághoz. Mint ahogy azoknak sem, akik ilyenekkel vádolják az ország nagy részét. Nincs is miről beszélni velük ezügyben, mert egyáltalán nem ismerik az országot, amiben élnek.
Man dinner
2017. július 27. 16:43
Benneteket nem bosszant, hogy ellenőrzés nélkül dobják fel a híreket, cikkeket? Nem az írással van bajom, hanem az ilyenekkel: "Innen is mielőbbi gyógyulást kivonások földimnek". Ez a Mandiner hibája is, felületesek.
holder
2017. július 27. 15:39
"Én egyébként tegnap több ezer, a boldogságtól zokogó, többségében lakájmédia fogyasztó férfit láttam, amikor Katinka megszerezte az első aranyérmet Magyarországnak. Valószínűleg azért kerültek ilyen idegállapotba, mert Katinka ahelyett, hogy otthon mosna, takarítana, és gyerekeket gyártana, inkább valami medencében úszkál. Ilyenek ezek a lakájmédia fogyasztó férfiak." Apáti Bencének egészen különleges képessége van : ránézésre meg tudja állapítani, hogy ki jobboldali. Feltételezem, hogy a Duna Aréna közönségére gondolt, ahol ezek szerint csak Fidesz-szimpatizánsok szurkolnak. De az is lehet, hogy Apáti Bence szerint csak jobboldali férfiak sírják el magukat Katinka győzelme után.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!