A szabadságharcos

2017. július 26. 08:16

Már elért szinte mindent, amit a politikában lehet. Csak nyugalmat nem talált. Ellenségeket lát és képzel, s ezért folyamatosan csatázik.

2017. július 26. 08:16
Sebes György
Sebes György
Népszava

„Közben eltelt 28 kemény év. Orbán Viktor meg úgy maradt. Most is – vagy most még inkább – szabadságharcosnak tekinti magát, természetesen egy teljesen új politikai környezetben. De gyakran úgy viselkedik, mint aki azt hiszi, még ma is csak a harc vihet előre. Ezért meg kell küzdenie Brüsszellel, Sorossal, Simicskával, a baloldallal – legfőképpen pedig a jelek szerint saját démonaival. Már épített hozzá új vasfüggönyt is, s egyre inkább ahhoz a japán katonához kezd hasonlítani, aki évtizedekig nem tudta, hogy véget ért a második világháború.

Már elért szinte mindent, amit a politikában lehet. Csak nyugalmat nem talált. Ellenségeket lát és képzel, s ezért folyamatosan csatázik. Miközben egy országot ránt magával.

A szabadságharcos belegabalyodott a vasfüggönybe.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2017. július 27. 11:51
Sebes!! Ha rátok lenne bízva nemhogy Magyarország de már magyarok sem lennének!! Ezt akarjátok eladni??
Einar
2017. július 26. 11:45
"Ellenségeket lát és képzel..." Milyen szerencse, hogy te is csak a képzelet szüleménye vagy és semmi hatásod nincs a valóságra. Orvos már látott?
Mich
2017. július 26. 10:42
Népszara-gyurinak most éppen az fáj, hogy a Fidesz nem cserél évente elveket és vezetőt - mint a bolsik...
silenceCZ
2017. július 26. 10:29
valaki ( talán Lengyel ) azt mondta, hogy mivel a baloldali pártok gyengék a baloldali sajtónak kell megnyerni a választásokat. Viszont ilyen irományokkal nehéz lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!