Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

SZNT elnök: Klaus Iohannis kezdjen párbeszédet Székelyföld képviselőivel a régió jövőjéről

2017. július 17. 20:27

Izsák Balázs szerint a székelyek azért támogatták Klaus Iohannist, mert bíztak abban, hogy az elnöksége alatt változik a román hatóságok viszonyulása Székelyföldhöz.

2017. július 17. 20:27

A Székelyföld jövőjéről szóló párbeszéd elkezdésére kérte Klaus Iohannis román államfőt Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke egy hétfőn keltezett nyílt levélben.

Izsák Balázs arra emlékeztetett, hogy a 2014-es választásokon a székelyek azért szavaztak Klaus Iohannisra, mert bíztak abban, hogy az elnöksége alatt változik a román hatóságok viszonyulása Székelyföldhöz. Csalódottan állapította meg, hogy az elmúlt két és fél évben negatív irányú változás következett be, és az államfő szó nélkül hagyta a jogsértéseket, elzárkózott a párbeszédtől, és még a hozzá intézett petíciókat is válasz nélkül hagyta a legtöbb esetben. Úgy vélte, ha őszinte az a szándék, hogy az elnök meg akarja ismerni a székelyföldi helyi problémákat, és a régió fejlődési lehetőségeit, a keddre tervezett székelyföldi látogatásán elkerülhetetlen a szembesülés a hatósági jogsértésekkel, és a székely nép autonómiaigényével, mely - szerinte - a régió fejlődésének is a legfőbb záloga.

Az SZNT elnöke egyfelől arra kérte az államfőt, hogy szólítsa fel a román hatóságokat a román törvények, és Románia nemzetközi kötelezettségvállalásai tiszteletben tartására, és arra, hogy szüntessék be a magyar nyelv és a székely jelképek ellen folytatott háborút. „Ez a hadviselés sértő közösségünk számára, viszont alkalmas arra, hogy Románia nemzetközi megítélését beárnyékolja” – fogalmazott Izsák Balázs. Azt kérte továbbá, hogy az államfő vállaljon garanciát, hogy az állam biztosítja a kétnyelvű ügyintézéshez szükséges anyagi forrásokat. „Ne hirdessen ki olyan költségvetési törvényt, ami ennek a feltételnek nem felel meg” – fogalmazott.

Végezetül Izsák Balázs azt kérte az államfőtől, hogy kezdjen párbeszédet Székelyföld képviselőivel a régió jövőjéről és vállaljon aktív szerepet abban, hogy Románia fogadja el a székelyek által igényelt, Európa számos országában sikeresen működő autonómiát. A román elnöki hivatal korábbi bejelentése szerint Iohannis kedden tesz látogatást a magyar többségű Hargita és Kovászna megyében. Látogatása alkalmával önkormányzati képviselőkkel találkozik, meglátogatja a Csíksomlyói kegytemplomot és a csíkszentkirályi ásványvíz-palackozót.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
khomeini
2017. július 18. 07:24
ha a székelyek testületileg buzik lennének, sokkal könnyebb dolguk lenne
Gyéressy Károly
2017. július 18. 00:43
Ez egy renegát.
Ultra2015
2017. július 18. 00:23
Nem valami bizalomgerjeszto a fizimiskaja, a szekelyek nem bizhatnak ebben sem.ebben
Burmin
2017. július 17. 20:55
Jólhízott száz akinek nagy a zakó..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!