Balog: Nem megoldás a migráció

2017. július 17. 19:00

Balog Zoltán szerint a világ nagy bajaira nem megoldás a migráció. Az emberi erőforrások minisztere a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen Oliver Dashe Doeme nigériai püspök előadása előtt beszélt.

2017. július 17. 19:00

A világ nagy bajaira nem megoldás a migráció – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen Oliver Dashe Doeme maiduguri püspök előadása előtt.

A miniszter köszöntőjében hangsúlyozta: nem a migráció, hanem a helyben segítés a megoldás. Ez azonban nem jelenti azt, hogy „ne tudnánk egymást kölcsönösen befogadni” – tette hozzá.

Balog Zoltán közlése szerint ezért hívott meg a kormány egy ösztöndíjprogram keretében „tanulni vágyó keresztény fiatalokat” Magyarországra. Hozzátette: a programra néhány hét alatt több mint négyszázan jelentkeztek, közülük száz fiatal kezdi meg tanulmányait szeptemberben. Oliver Dashe Doeme előadásában kiemelte: Nigériában a Boko Harammal szembeni harcban az egyik legnagyobb ellenségük a korrupció. Mint mondta, már régen legyőzhették volna a terrorszervezetet, ha nem volnának olyan politikusaik, vezetőik, akik hasznot húznak a tevékenységéből.

(MTI)

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2017. július 18. 13:00
Ha van hova menni, akkor megoldás; feltéve, hogy a menni akarók dolgozni is tudnak. A tömeges migáció hódítás, akár fegyverrel történik, akár nem.
katus
2017. július 18. 10:23
https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/20106325_1978513158841639_8256054867687660483_n.jpg?oh=a9c8c7daa66483cddbc5eef32bb2aa1c&oe=59C53C60
smarton
2017. július 18. 06:59
Sajnos, az az igazság, hogy a világ egyik felén létrejött munkaerő hiányt szaporodási hajlandóság híján csak a világ másik felén létrejött emberfelesleggel lehet megoldani. Lehet késleltetni, hogy az űrt betöltse az életerő, de ha valaki nem túl hülye, tanulhatott a történelemből. Szerintem akkor is ellent kell állni az esztelenségnek, szabad akaratunkat megtartani, önbecsülésünket és küzdőképességünket újra elővenni, mert a barbárok kegyetlenek lesznek. Itt élet-halál harc következik. Legkésőbb 100 év múlva a fehér európai világ megszűnik. Késleltetni azért érdemes, mert mindig jöhet váratlan helyzet.
Mich
2017. július 18. 00:45
"Nem megoldás a migráció" - Nem hát! A németeknek és a svédeknek (stb) sem a migráció, hanem a lefölözés(!) a "megoldás"... Ahol meg van lefölözés ott van MARADÉK is, méghozzá dögivel, és ezt kell rátolni a "keletiekre"... ami nélkül nincs "gazdaságos bevándorlás"...! Most mert ez nem megy (a "kvótázás"), EZÉRT próbálnak egyre szigorítani a bevándorláson minden "humánus és befogadó országban"...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!