Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Berlin: Náci lágereket idéznek a líbiai menekültáborok

2017. július 16. 18:21

Német diplomaták szerint a líbiai táborokban a nácik lágereit idéző állapotok uralkodnak. A német és az olasz belügyminiszter szerint az EU-nak meg kell próbálkoznia a beavatkozással Líbia déli határvidékén, méghozzá a folyamatok irányításának céljával.

2017. július 16. 18:21

A német kormány szerint a Líbiában uralkodó viszontagságok ellenére nem csillapodik az észak-afrikai országból az Európai Unió felé tartó migrációs hullám – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap, egy belső kormányzati elemzésre hivatkozva.

Az illegális migrációval foglalkozó stratégiai elemző központ (GASIM) elemzése alapján továbbra is Líbia az EU felé irányuló illegális migráció legfőbb csomópontja, és nem csillapodik a menekülthullám, holott az EU-ba igyekvő emberek már útjuk megkezdése előtt tisztában vannak azzal, mennyire súlyos állapotok uralkodnak az országban.

Kizsákmányolás

A líbiai táborokban elsősorban kelet-afrikai embereket zsákmányolnak ki az embercsempészek, akik szisztematikusan és az elképzelhető legsúlyosabb formákban megsértik az emberi jogokat. Mindennaposnak számít, hogy kivégeznek embereket, ha nem tudnak fizetni, és a kínzás, a nemi erőszak és a zsarolás mellett az is bevett gyakorlatnak, hogy magukra hagyják őket a sivatagban.

A Welt am Sonntag felidézte, hogy német diplomaták már az év elején arról írtak belső feljegyzésekben, hogy a líbiai táborokban a nácik lágereit idéző állapotok uralkodnak. Hozzátették, hogy a német kormány az utóbbi időben a helyzet javítására törekszik.

Ezzel kapcsolatban Thomas de Maiziere német és Marco Minniti olasz belügyminiszter a Welt am Sonntag testvérlapjában, a Die Weltben szerdán közölt közös írásában kiemelte: nem lehet arra számítani, hogy néhány csempészbanda elfogásával vége szakad az áradatnak, ezért a Líbiába irányuló irreguláris migráció megakadályozása érdekében az EU-nak meg kell próbálkoznia a beavatkozással az ország déli határvidékén, méghozzá a folyamatok irányításának céljával.

Nem maradhatnak Líbiában

Hozzátették, hogy törődni kell az EU-ba igyekvő emberekkel, akik Líbiában tartózkodnak és azokkal is, akik még mindig folyamatosan érkeznek az országba. Hangsúlyozták, hogy ezek az emberek nem maradhatnak Líbiában, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) irányításával, európai támogatás mellett vissza kell juttatni őket hazájukba.

Az Észak-Afrikából az EU-ba irányuló migrációs hullám Olaszországban éri el a közösség területét, ahová a Welt am Sonntag adatai szerint az idén eddig mintegy 89 ezer menedékkérő érkezett. Ez csaknem 20 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Az érkezők 95 százaléka Líbiából indult útnak, további 3 százalék pedig Törökországból – áll a beszámolóban, amely szerint Egyiptomból már alig indulnak menekülteket szállító hajók.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 164 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2017. július 17. 14:25
Minden táborban van gáz kamara????
makám
2017. július 17. 11:51
mivel ezek is, meg azok is nem kívánt bevándorlók..
áfonya
2017. július 17. 09:46
Merkel juncker soros az egész Európát lágertáborrá változtatja a bedeportált rabszolgákkal ,ezek a bedeportáltak lesznek a fehér eus embereket hajcsár verőlegényei . Igy nem kell rendőrség ,merkel juncker migriei jó fizetett börtönőrei megteszik.
áfonya
2017. július 17. 09:39
Wisentálékat nem izgatja a Náci lágereket idéznek a líbiai Németországba deportált menekülttáborok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!