Szanyi Tibor az MSZP-elnökségnek: Legalább küzdjenek!

2017. július 14. 14:50

Nem hisz az MSZP-nek nem túl acélos támogatottságot mutató közvélemény-kutatásoknak Szanyi Tibor. A szocialista EP-képviselő szerint választási szituációban pedig nagyon fel tudnak gyorsulni az események. Szanyi szerint nincs Botka-Puch belharc az MSZP-n belül, a plakáttörvény pedig többet kedvezett volna az MSZP-nek, mint bárki másnak. Ugyanakkor azt is el tudja képzelni, hogy a politikai csatározások során néhányakat, főleg szocialistákat börtönbe fognak vetni. Interjúnk.

2017. július 14. 14:50
Illés Gergő

Lesz jövőre MSZP-kormány?

Kéne.

Akkor ezek szerint már bízik Botka László stratégiájában?

Ez egy sok összetevős kérdés. Egyrészt magunkban bízom, másrészt abban is látok rációt, hogy a Fidesz túl fogja tolni a bringát. Úgy látom, hogy a kampányuk elsősorban Orbánra nézve kontraproduktív lehet.

Mégis fel lehet arra egy kampányt építeni, hogy majd a Fidesz jól elrontja magának, és az MSZP ebből valahogy győztesen kerül ki?

Ezt máshogy fogalmaznám meg. Szerintem itt érlelődik egy társadalmi robbanás. Ha a nagy forradalmainkat, '48-at és '56-ot nézzük, mindegyikük a semmiből jött. Jó, nyilván voltak gyengéd előszelek, de mindig is egy-két nap alatt jött össze az a kritikus tömeg, ami kellett. Például '48-ban Pesten eleinte szó sem volt forradalomról – még csak nem is volt magyar lakossága a városnak! Zömmel szerbek, németek, zsidók, szlovákok lakták. A magyarok csak annyiban jöttek be a képbe, hogy akkor volt a vásár. Ha akkor Bécsben nincs forradalom, akkor Pesten sincs.

Ha '48-ban a semmiből indult, akkor arra számít, hogy majd 2018-ban is a semmiből jön majd valami?

Nem feltétlenül pont '18 tavaszán. Akár előbb is elszakadhat valahol a cérna. A magyar történelem is azt mutatja, hogy a társadalmi elégedetlenségek mindig piszok gyorsan robbanássá tudnak alakulni. A magyar ember hosszú évekig, akár évtizedekig tűr, majd hirtelen robban. Úgy gondolom, hogy az MSZP legnagyobb felelőssége az, hogy a társadalmi feszültségek révén felgyülemlett negatív energiákat egy társadalomformáló erővé tudja alakítani. Így megakadályozható, hogy ez egy véres polgárháborús küzdelemmé váljon.

Tényleg robbanáshelyzet van a magyar társadalomban, amikor az MSZP konstans 8-11%-on áll a teljes népesség körében?

Habár Magyarországon demokratikus választásokról sajnos már nem nagyon beszélhetünk, de választásihoz hasonló szituációkban

cifrán be tudnak gyorsulni az események.

Az, hogy most 10%-on vagyunk, az semmit nem mond nekem a jövő évi eredményekről.

Az mégis csak egy jó indikátor, hogy a Fidesz támogatottsága többszöröse az MSZP-ének, és már a Jobbik is előzi a pártot.

Nem mindenhol. És bár indikátornak indikátor, azt gondolom, hogy ez nem determináns, hanem alakítható.

Akkor nem hisz a közvélemény-kutatásoknak?

Nem, soha nem is hittem. A közvélemény-kutatások támasztékot adnak a trendeket illetően. Jövőre is inkább az lesz az érdekes, hogy akinek fölfelé mutató trendje nyílik, az nyer.

Az MSZP-ben zajló belharcok nem hátráltatják ebben a pártot?

Szerintem ez egy ráfogás. Az MSZP úgynevezett belharcai semmivel nem „belharcabbak”, mint bármilyen más mozgalomban.

Mégis a nyilvánosság előtt történnek.

Igen, ez részint egy demokratikus folyamat, de a sajtó is ezt gerjeszti. Ha ön nem teszi fel ezt a kérdést, nekem eszembe sem jutna az MSZP belső harcaira gondolni, merthogy nálunk normális pártszerű élet folyik.

Ez a társadalom felé mégis elég visszás képet ad az MSZP működéséről.

Ha a sajtó ezt így tálalja, akkor igen.

Akkor a sajtó felelőssége, hogy belharcok vannak az MSZP-ben?

Nem. Azt mondom, hogy így van tálalva még a köszönésünk is. Nincs különösebb belharc,

annyi mindegyik pártban van, mint amennyi az MSZP-ben.

A Heti Válaszban mégis arról írnak, hogy egy belharc van kibontakozóban Botka szimpatizánsai és Puch László érdekcsoportjai között.

A cikkel kapcsolatban felhívtam néhány „mindentudó” elvtársamat, hogy gyerekek, most mi a csuda van. És mindegyikük letudta azzal, hogy „Ugyan Tibi, hagyd a francba! Hülyeség!” Nem akarom bántani a magyar sajtót, de van ennek egy olyan mellékága, hogy valaki ír valami ökörséget, akkor mindenki arra ugrik rá. Szoktam is mondani az újságíróknak, hogy „haver, keress magadnak saját témát! Most miért a másikéból akarsz megélni?

Akkor: van Botka-Puch háború az MSZP-ben?

Nincs. Ezt kategorikusan kijelenthetem.

A Puch László érdekeltségébe tartozó Vasárnapi Hírek mégis azt írta, ha Botka szeptember-októberig nem mutat fel valamit, repülhet. Igaz lehet ez?

Ezt kizártnak tartom. Nem rongybabát, hanem kormányfőjelöltet választottunk. Az, hogy milyenek a számok, meg milyenek az eredmények, az engem legkorábban jövő februárban fog érdekelni. Vegyük például a kerületemet, ahol négyszer voltam egyéniben megválasztva. Kétszer is úgy indultunk neki, hogy az összes közvélemény-kutató azzal vigasztalt engem, hogy „Tibi, ez most nem fog sikerülni!” 2010-ben már szinte el is vették a kedvemet, hogy végigcsináljam a kampányt, mert annyira meggyőztek arról, hogy csúfos vereséget fogok szenvedni. Aztán megnyertük. 

Egyes felvetések szerint az MSZP egyes körei kollaborálnak a Fidesszel. Ön úgy fogalmazott, hogy a felsőbb zónák erősen fertőzöttek.

Ez valamilyen szinten elkerülhetetlen. A kórházban is jobban ki vannak téve az orvosok a fertőzés veszélyének mint az utcán sétáló emberek. Így a politikusok is ki vannak téve a kollaboráció veszélyének.

Hiteles egy olyan párt a szavazó számára, aminek egyes körei az ellenféllel működnek együtt?

Attól függ, hol húzzuk meg a vonalat. Mert például nem tartom azt kollaborációnak, ha a parlamentben elfogadjuk a bizottsági tisztségeket, tagságokat. Más persze a kollaboráció városi szinten, helyi, no és alkalmi szinten…

…És a plakáttörvényben? Ott együttműködni a Fidesszel kollaboráció lett volna?

Ebben annyira nem mélyedtem el. De úgy gondolom, bármilyen jóindulatú is legyen az eredeti javaslat, egy ilyen érzékeny területen, mint az úgynevezett „választások” kérdése, egy kétharmados törvény, ha a fejünk tetejére állunk, akkor is a kollaboráció képét adja ki. Akárhogyan. Egyrészt tudjuk, hogy bár sosem bízhatunk a Fideszben, de ez a törvény eredendően többet kedvezett volna az MSZP-nek, mint bárki másnak. A másik ágon viszont ott volt az, hogy milyen árat fizettünk volna mindezért.

Botkára visszatérve – januárban Botka indítására reagálva azt nyilatkozta: meghazudtolná magát, ha azt mondaná, hogy ez hú, ez mennyire tetszik.

Amikor azt mondtam, hogy nem ért fülig a szám, az az elnökség, és az eljárásmód, nem pedig Botka László felé szóló kritikám volt. Botkáról semmit nem mondtam, nem is akartam volna vele foglalkozni. Azt mondtam, hogy nem tudok örülni egy olyan szituációnak, amikor az elnökség így intéz el egy dolgot. 

Mármint hogyan?

Az elnökség üdvözölheti bárki indulási szándékát, akár meg is nyithatja a versenyt, de a miniszterelnök jelölt személyéről a választmány, illetve a kongresszus határoz – ez pedig minimum egy három hónapos procedúra. De az, hogy az elnökségre rárúgja valaki az ajtót, az pedig felteszi a kezét, hogy „ja, tényleg, te vagy a miniszterelnök-jelölt”, az nem egy korrekt eljárásmód. 

Korábban azt nyilatkozta, hogy szimpatikus volt, ahogy Botka „szegediesen” rárúgta az ajtót az elnökségre.

Ez igaz. Nekem az nem volt szimpatikus, ahogy az elnökség ezt kezelte. Én is szívesen berúgom az ajtót, de az ajtó berúgása után meglepne, ha a benn ülők feltennék a kezüket. Legalább küzdjenek, vagy adják a hozzáértés valamilyen látszatát, ha máshogy nem, hát a szabályok betartásának szintjén! Nem szeretem, ha az elnökség más, illetékes testületek helyett dönt el dolgokat.

Gyurcsány Ferenc a Mandinernek adott interjújában azt mondta, hogy ha nem tetszik valakinek, amit a DK csinál – Önnek pedig tudtommal erősen nem tetszik – akkor el lehet vinni a szavazóit. Hogy venné el az MSZP Gyurcsány szavazóit?

Nem szoktam túlzottan Gyurcsány Ferenc mondataival foglalkozni, mert egyik nap ezt mondja, a másik nap meg az ellenkezőjét. Az viszont, hogy ki honnan tud szavazókat elvenni, már izgalmasabb dolog – csak szerintem nem ezen múlik, hanem azon, hogy ki tud maga mellett több szavazót mobilizálni.

Ez az MSZP-nek sikerülhet?

Szerintem igen. Van egy őrült nagy réteg, éspedig az orbáni rezsim vesztesei. Ők viszont egyben „a szegény ember nem szavaz” szindróma áldozatai: vagy otthon maradnak, vagy ha elmennek, érheti őket olyan erős hatalmi befolyásoltság, ami okán a Fideszre adják le a szavazatukat. Nagy odafigyelésre van tehát szükség. Veszedelmes dolog ugyanis az MSZP-nek úgy általában mobilizálni valakit, hogy menjen választani, mert könnyen legyárthat egy Fidesz-szavazót. Ez tipikus a kistelepülések világában. Van ugyanis egy olyan mondat a választási törvényben, hogy ha valaki nem bír eligazodni a választási procedúrában, kérhet segítséget. Ez alapján Józsi bácsinak már a választások előtt megmondják bizonyos elöljárók, hogy Józsi bácsi, majd tessék kérni segítséget! A választások napján Józsi bácsi hozza az egész családot, a fideszes aktivisták meg „segítenek helyesen kitölteni” a szavazólapot.

Ezen dőlne el a választás? 

Hogyne. Például Baján találkoztam azzal a mondattal, hogy „Tibikém, szavaznék én rátok, csak nem merek.” Kérdeztem, hogy mégis hogy van ez, erre elmagyarázta, hogy ő az elöljárókkal nem mer szembeszegülni.

Akkor hogy fogja az MSZP ezeket a szavazókat mobilizálni?

Fel kell tépni az emberekben ezt a görcsöt. Ez kampánytechnika kérdése. „Van remény, győzünk és meglátod, semmi bántódásod nem lesz!” – ezzel kell kampányolni.

Ezzel kampányolt az MSZP 2014-ben is – csekély eredménnyel.

Nono! 2014 sajátos szituáció volt. Én az elnökségen belül ugyanazt mondtam akkor, amit ma: az MSZP-nek ezt a csatát kvázi egyedül kell végigvinnie. Adódhatnak szövetségesek, de az a típusú összeborulás számomra nem volt elfogadható. Akkoriban ez egy őrült nagy lelkiismereti sztori volt számomra. Akkor felmentést kértem, és kaptam az elnökségtől, hogy hadd beszéljek kizárólag az MSZP-ről. A kampány során tőlem nem is lehetett hallani, hogy „Összefogás”, csak azt, hogy MSZP!

Mi a garancia arra, hogy ez jövőre nem fog megismétlődni?

Semmi garancia nincs semmire. Csak remény. Én sajnos továbbra is arra készülök lelkileg, hogy

néhányunkat börtönbe fognak vetni.

Erős kijelentés. Milyen vádak alapján?

Koholt vádak alapján. Szocialista politikusok ellen gyakorlatilag még egy vád sem került bizonyításra. Ott van például Hunvald György, ő immár jogilag is büntetlen előéletű. Hagyóval szemben sem állt meg egy darab vád sem. De egy sor más ember is van, akiket koholt vádak alapján fogtak perbe, majd kiderült, hogy egyetlen vádpont sem volt helytálló – csak épp az akkor már nem volt izgalmas.

Czeglédy Csaba ellen sem állnak majd meg a vádak?

Biztos vagyok benne, hogy nem. Czeglédy működését már 4-5 éve nézik a hatóságok. Elhiszem, hogy Czeglédyvel szemben lehet egy jogvita, vagy egy adóügyi vita, de ezért nem szoktak senkit letartóztatni.

Evezzünk uniós vizekre. Jean-Claude Juncker nevetségesnek és komolytalannak nevezte az Európai Parlamentet. Ön EP-képviselőként mit gondol erről?

Van benne egy pici igazság. Juncker be volt gurulva, mert ott töltötte az idejét azon a délelőtti vitán, vele szemben ült a máltai miniszterelnök, aki a máltai elnökség záróbeszámolóját tartotta – eközben pedig a terem kongott az ürességtől. Juncker egyik kulcsmondata az volt, hogyha Merkel ült volna ott, mindenki neki nyalizna, de ha a kis országokról van szó, arra már senki sem kíváncsi! 

És hogy áll Soros György Európai Polgár Díjra való jelölése?

Á, sehogy! Ennek borzalmasan hosszú a procedúrája. Ráadásul valamilyen oknál fogva Soros nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel. Mondjuk ez kiszámítható volt, hiszen neki csak az alapítványain keresztül van, de személyesen nincs közéleti aktivitása. Egyébként is megmondtam, hogy részemről ez csak egy fricska volt. 

Ha már Soros: mit szól a Sorosos kormányzati plakátokhoz?

Undorító. És végtelenül antiszemita. Akármit is magyaráz a kormány, hogy ezzel mi a szándéka, nagyon durva történelmi reflexeket gerjeszt. Például, ha valaki a nemi szervét lóbálva végigmegy a Nagykörúton és meggyanúsítják mindenféle illetlenséggel, közszeméremsértéssel, nem felelheti azt, hogy ő csak az érdeklődő polgárok számára tartott anatómiai bemutatót! Márpedig körülbelül ilyen komolyságú a kormány érvelése. Nem véletlen, hogy sajátos versenyben szedegetik le a felháborodott polgárok, meg bringatúltolás okán a kormány is.

Soros György köztudottan zsidó származású. De egy zsidó közéleti szereplő kritikája máris antiszemitizmus lenne?

Önmagában nem. Csak ha a miniszterelnök kódoltan antiszemita kísérőszöveget nyomat hozzá, felbérelt aktivisták pedig szisztematikusan rápingálják a képére, hogy „büdös zsidó”.

A Soros-kampány ügyében ugyan az izraeli nagykövet is elítélőleg szólalt fel, de aztán nem más, mint Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök vonatta vissza a nyilatkozatot. Az izraeli kormány szerint nem jogtalan a bírálat Soros György ellen, „aki folyamatosan aláássa Izrael demokratikusan megválasztott kormányát a zsidó államot rágalmazó szervezetek támogatásával, és megpróbálja eltagadni Izraeltől az önvédelemhez való jogát”. Akkor az izraeli kormány is antiszemita volna?

Izraelben nem készültek személyeskedő Soros-plakátok, amikre mint rajzlapokra felírogatnák, hogy „büdös zsidó”. Mindazonáltal Izrael mai konfliktusai pár ezer évvel ezelőtt kezdődtek, s az csak egy mellékszál, hogy az izraeli és a magyar kormányfőnek jelenleg ugyanaz az ember a főtanácsadója, így nyilván ugyanazok az aktuálisan kreált műmumusok is.

Az MSZP tisztességes kampányt fog folytatni?

Sokat tudnám kritizálni a pártom működését, de

nem lennék az MSZP-ben, ha nem látnám a tisztesség garanciáit.

Rengeteg kampánymegbeszélésen vettem részt, kétszer voltam kampányfőnök is. Azt kell mondjam, ha esetleg fel is merültek ötletek, hogy csináljunk valamit nem korrekt módon, az én jelenlétemben nem volt még csak komoly szándék se ilyesmire. Nem hiszem, hogy az MSZP tisztességtelen eszközökhöz nyúlna – ez nincs benne a genetikánkban.

Az is a tisztességes kampány része, hogy „antiszemita disznózza” Orbán Viktort a 24.hu-n megjelent írásában?

Ez egy nyilatkozatom volt, ami több helyütt is megjelent. Igen, abszolút tisztességesnek tartom az őszinte, világos, nyílt beszédet, sőt még arra is törekedtem, hogy a derék sertéseket eleve megkövessem. A politika egyébként sajátos „felnőtt tartalom”, s ebben a plakáthadjáratban az az igazi disznóság, hogy ennek minden szemete a 6-16 éves gyerekek szemébe is van tolva. Ők csak azt látják, hogy mindent elborít egy ember képe, mint valami főgonoszé, amihez jönnek az antiszemita kísérő mondatok, esetleg mocskolódó, hazug magyarázatok. Ez egy komplex disznóság, aminek fő felelősére méltán illik a disznó jelző.

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
moricka13
2017. július 16. 16:34
Szanyi Elvtárs! Hogyan küzdjön az MSZP elnöksége, amikor Botka Vitéz még azt is megszabja nekik, hogy kivel állhatnak szóba.Lásd: Nyakó futkosása a riporter elől. Amúgy aztán ,Ön mit vitézkedett Brüsszelben és főleg mit tud felmutatni, ami heroikus küzdelmének az eredménye?
makapaka2
2017. július 15. 09:48
Legalább kűzdjetek, hogy megmaradhasson a jól fizető munkám az EP-ben!
Timur Link
2017. július 15. 09:44
Csak azt nem tudom, hogy Petőfi, Jókai, Vasvári, Irinyi, Sükei és a többi márciusi ifjú árulni vagy vásárolni ment fel a pesti vásárba? Csak arra óhajtottam rávilágítani, hogy Szanyi megint és mindig, hülyeséget beszél! Ha most abbahagyná az ivást, még kigyógyulhatna!
portavox
2017. július 15. 09:12
Ha szanyibolsi fél,az jó a nemzetnek,reszkessen minden libbantbolsi!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!