Csetényi: Rosszat tesz, hogy Rogán szomszédja vagyok

2017. július 14. 12:09

Az, hogy Rogán Antal szomszédja vagyok, „az eposzi jelzőm, és éppen ezért viszont mindent ebből láttatnak” – mondta Csetényi Csaba az ATV-ben.

2017. július 14. 12:09

Soha nem találkozott kormányzati korrupcióval, soha nem kellett visszafizetnie pénzt, nem mondták meg neki, hogy hol kell elköltenie a kapott összeget – állította Csetényi Csaba az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Az üzletember nem látja úgy, hogy az utóbbi években kevésbé futna jól a szekér, szerinte természetes, hogy néhány tendert nem ő nyert meg, csak az emberek a történteket politikai kontextusba helyezik.

„Az, hogy én Rogán Antal szomszédja vagyok, az nekem szerintem kifejezetten rosszat tesz” – tette hozzá.

„Na miért?” – kérdezete Rónai Egon.

„Mert magyarázkodnom kell. (...) Mert a média hajlamos minden egyes győzelmet, vagy vereséget ennek a tükrében bemutatni. Ez valamilyen médiafolklór része, ez az eposzi jelzőm és éppen ezért viszont mindent ebből láttatnak” – válaszolta Csetényi.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VakzKommondor
2017. július 19. 10:33
a rogán meg az orbán szomszédja. mit mond a kedves nertársaknak az, hogy luxusprofit?
balbako_
2017. július 15. 16:25
Bizonyíték nélkül vádaskodik az ellenzék ez a rossz hír. A jó meg az, hogy ez nem érdekli a választókat eltekintve egy állandóan vicsorgó minoritástól, de ők meg nem számítanak.
néhai Ch.Pilot
2017. július 15. 10:49
Remélem neked se sikerül, amikor feletted zuhan egy.
flesh ripper
2017. július 15. 09:40
A paraziták, a segílyért ácsorgók, persze, hogy irigyek. Amikor a komcsi lumpenproli senkiháziak, az ötvenes években kinyírták a vidék elitjét, a szorgalmas, becsületes gazdákat, kulákoknak nyilvánítottak minden olyan magyar parasztot, aki pirkadatkor felkelt, rendben tartotta a gazdaságát, kiganézott, vetett és aratott, majd a legmocsadékabb, riherongy falubolondját, a tyúktolvajt kinevezték a kollektív gazdaság a TSZ elnökévé, párttitkárrá, a helyi rendőrőrs parancsnokává, akkor, anno, tényleg megvalósult az itt kommentelő barmok "életfilozófiája", a paraziták, a semmittevők, a tehetségtelenek és az irigyek örök vágyálma: "Pusztuljon minden aktív, szorgalmas, okos, élelmes, találékony, tehetséges ember! El kell venni tőlük mindent és szét kell osztani a lumpeneknek!" Ezek a parazita lumpenproli véglények, el sem tudják azt képzelni, hogy következetes, szorgalmas tevékenység, pl. a konzekvens reggeli ébredés és munkába állással, tehetséggel , szorgalommal, egyről a kettőre lehet jutni. Ezért gyaláznak és rágalmaznak fröcsögő dühhel minden jómódú sikeres embert..., kivétel, ha az általuk sunyi és primitív módszerrel ellopott pénzt firtatja a hatóság! Mert az - persze! - politikai üldöztetés, koncepciós per...stb. Kakaevők.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!